Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - MAGYAR-OSZTRÁK DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Kiss J. László: Politika és percepció: magyar és osztrák (kül)politika az átalakulás éveiben (1988-1991)
Kiss /. László főtitkár bukásához és a keményvonalas politika megerősödéséhez vezethet.42 E vélemények mögött az is ott volt, hogy úgy érezték, számukra a reformkommunista „ha- tárnyitók" sokkal kevesebb kockázatot jelentenek: sokukat Nyugaton már jól ismerték, míg az ellenzékiek közül számosán teljesen ismeretlenek voltak, sok esetben kiszámíthatatlan és tapasztalatlan nacionalistaként kategorizálták őket. Az átalakulás folyamatában Gorbacsov azt a reményt táplálta, hogy a „külső birodalom" közép- és kelet-európai államai élnek ugyan az önrendelkezési jog jelentette lehetőséggel, azonban végül ők is a peresztrojka szovjet útját fogják járni. Ez a várakozás különösen Magyarország esetében bizonyult hibásnak, mert a peresztrojka a kádári reformok szintjét nem lépte túl. Sőt, Kádár a peresztrojkából azt a következtetést vonta le, hogy a gorbacsovi vonal saját reformkurzusát erősíti, ezért nincsen szükség a „reform reformjára" - azaz, paradox módon, a peresztrojka sikerei egy ideig a kádárizmus konzerválásához, nem pedig a reformok gyorsításához járultak hozzá. Éppen a kádári reformkommunizmus „sikerei" voltak felelősek „sikeres kudarcáért".43 Mindez a külpolitika területén is éreztette hatását. Az 1980-as évek kezdetén az MSZMP-n belül a reformkommunista szárny egy időre magához ragadta a kezdeményezést annak érdekében, hogy az EGK-val történő szerződéses kapcsolatok lehetőségét a Bonnban regnáló német szociáldemokrata kormány segítségével kipuhatolja. 1982 áprilisában, Kádár bonni látogatása során Helmut Schmidt kancellár határozottan óvta őt a Brüsszelhez való közeledési politika folytatásától, és a Szovjetunióval szembeni óvatosságra intette.44 A kádári vonal és a német kancellár stratégiai megfontolásai találkoztak. A lengyel válság során és a későbbiekben is jól megfigyelhető volt, hogy a német szociáldemokrácia időről időre hajlamosnak mutatkozott arra, hogy a keleti tömb államaihoz fűződő kétoldalú kapcsolatait a Szovjetunióval fenntartott stratégiai viszonyának alárendelje. Ausztria az aktív semlegességi politika bázisán a hidegháború feszültségeit ugyanakkor a saját szerepének az erősítésére használhatta fel, s így olykor szembement a nyugati államok politikájával. Alig telt el néhány hónap az 1956. évi magyar forradalom leverése után, amikor azzal keltett feltűnést, hogy - megtörve a Szovjetunió elleni nyugati bojkottot - magas rangú politikusai Moszkvában tettek miniszteri és kancellári látogatást. 1957-ben Bécs volt az első nyugati főváros, amely vezető szovjet államférfit fogadott. Később ugyanez ismétlődött meg az embargók és a nemzetközi elszigetelődés idején is. Rudolf Kirschschläger külügyminiszter volt az első nyugati politikus, aki - csupán hat héttel a gdanski atrocitásokat követően - 1971-ben látogatást tett Lengyel- országban. Ausztria fontossága megmutatkozott a COCOM-listán szerepelő termékek kereskedőjeként is, de jól megfigyelhető volt, hogy a Gorbacsov által elindított reform- folyamat következményeként ez a szerepe egyre csökkent. 116 Külügyi Szemle
