Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - MAGYAR-OSZTRÁK DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Gecsényi Lajos: A szembenállástól a kiegyezésig. A magyar-osztrák viszony a megbékélés útján (1959-1970)
A szembenállástól a kiegyezésig Októberben, a Sík Endrével folytatott tárgyalásuk második napján Kreisky - jelentős gesztusként Figl külügyminiszter előző évi elutasításához képest - elfogadta a külügyminiszter meghívását, és elment a bankgassei magyar követségre, azaz jogilag magyar földre lépett. A rendezés korlátáira azonban a tárgyaláson ismételten fény derült. Miután szó esett a gazdasági téren elért eredményekről, a megoldatlan kérdésekről, Kreisky nyíltan értésre adta azt a régóta egyértelmű osztrák véleményt, hogy a két ország közötti viszony alapvető átalakulásához, a kormányzati szintű rendezéshez meg kellene változni a magyarországi politikai légkörnek. Ennek hiányában lehetetlennek tartotta egy budapesti meghívás elfogadását. Vélhetően az amerikai diplomácia késztetésére, újból megkísérelte meggyőzni a magyar külügyminisztert arról, hogy mily fontos volna lehetővé tenni Sir Leslie Munro ENSZ-főmegbízott magyarországi tájékozódását, és felajánlotta a közvetítést Mindszenty bíboros ügyének a megoldásában is.18 A találkozóról szóló közös közlemény kiadásában - mindezek fényében - nem sikerült megállapodni. Röviddel a találkozót követően az osztrák küldöttség (a szovjet nyomás ellenére) az ENSZ közgyűlésén ismét a magyar mandátum elismerése ellen szavazott. A magyar párt- és állami vezetés láthatóan súlyos kudarcként élte meg az elutasítást. Ez tükröződött a Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kongresszusán Kádár János beszámolójában, valamint Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, belügyminiszter és Kiss Károly, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára hozzászólásaiban is. Mindhárman azzal vádolták az osztrák kormányt, hogy ellenséges nyugati körök befolyása alatt áll, eltűri a Magyarország elleni kémszervezetek és fasiszta emigráns szervezetek működését.19 Mindez közrejátszott abban, hogy az 1959. decemberi követi értekezleten Púja Frigyes miniszterhelyettes, miközben elismerte a „pozitív alaptendenciákat" a magyar-osztrák viszonyban, elővette a „régi lemezt", és olyan dolgokat bírált, mint a szudétanémet kitelepítettek szervezeteinek ausztriai találkozója, Kéthly Anna ausztriai szereplése, illetve több osztrák szocialista politikus magas amerikai és vatikáni kitüntetése a magyar menekültek megsegítésében kifejtett tevékenységükért.(l)20 Figyelmet érdemelt viszont Sebes István követ meglepően higgadt felszólalása, aki a hosszú távú magyar-osztrák kapcsolatokra hatást gyakorló három új, fontos tényezőt is megemlített. Az egyik a magyar gazdaságnak az Osztrák Szocialista Párt irányítása alatt álló, államosított ipari vállalatokhoz fűződő jelentős kapcsolatai és az abban rejlő politikai lehetőségek, a másik a magyar vízumpolitika megújításának szükségessége, a harmadik az osztrák (és általában a külföldi) újságírókkal szembeni magatartás megváltoztatására tett kezdeményezések fontossága.21 A korábbi találkozókhoz képest ugyan formális előrelépés volt, hogy a Duna Bizottság ülésére egy hónappal később Budapestre érkezett Walter Wodak politikai igazgató, és Púja Frigyes miniszterhelyettessel nyílt légkörű, számos kényes problémát (amnesztia, vagyonjogi kérdések, menekültek ügye, utazási korlátozások, kulturális csere, 2013. nyár 73
