Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - MAGYAR-OSZTRÁK DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Gecsényi Lajos: A szembenállástól a kiegyezésig. A magyar-osztrák viszony a megbékélés útján (1959-1970)
Gecsényi Lajos osztrák-csehszlovák viszony, magyar-jugoszláv kapcsolatok) érintő beszélgetést folytatott,22 ámde ennek, mint hamarosan kiderült, nem volt igazán gyakorlati jelentősége. Néhány hónappal később ugyanis, 1960. február 17-én, a Külügyminisztérium Kollégiumának ülésén, miközben a magyar-osztrák viszonyt elemző jelentés pozitívan értékelte a megindult enyhülést, a vitában a hangnem további keményedését, mi több, szélsőséges véleményeket lehetett érzékelni. Péter János külügyminiszter-helyettes lényegében megismételte Kádár Jánosnak az MSZMP VII. kongresszusán Ausztriával kapcsolatban elhangzott vádjait. Kifejezetten negatívan ítélte meg az osztrák magatartást: „Egyre több jel mutatja azt, hogy a szocialista tábor elleni propaganda- és kémtevékenységnek egyre jobban kiépített bázisa Ausztria és Bécs. Nyugat-Németországon is túltesz." „Nem hiszem, hogy Ausztria a semlegességben valamilyen tekintetben is szilárdabbá, higgadtabbá vált volna a szocialista táborral szembeni ellenséges magatartásban" - mondotta.23 Sík Endre miniszter az osztrák politikusok magatartását az Anschluß előtti időszakkal hasonlította össze, amikor pártállástól függetlenül valameny- nyien nácik voltak, majd így folytatta: „Mind amerikai szolgálatban állnak. Kreisky azt csinálja, amit az amerikaiak parancsolnak nekik ... szilárdan ellenséges magatartást tanúsítanak velünk szemben."24 Egyetlen pozitív eleme volt, úgymond, a vitának: hogy legalább a másodlagos problémák között szó esett a vízumrendszer felülvizsgálatának szükségességéről. A Kollégium elé került jelentés is utalt arra, hogy a magyar politika nagy reményeket fűzött Nyikita Hruscsov 1960 nyarán esedékes ausztriai látogatásához, abban bízva, hogy az akár alapvető áttörést hozhat a két ország legmagasabb szintű kapcsolataiban. Ebben bizonyára szerepet játszott, hogy 1959 decemberében szovjet diplomaták két alkalommal is ilyen értelemben beszéltek a magyar külügy képviselőivel. Ennek szellemében, a Külügyminisztérium 1960 januárjában egy feljegyzést adott át a budapesti nagykövetségnek azokról a kérdésekről, amelyekben Moszkva támogatását kérte az osztrákokkal szemben.25 Hruscsov utazásának közeledtével a szovjet elképzelések azonban láthatóan megváltoztak, és a magyar kívánságok támogatását a Kreml a bécsi szovjet nagykövetség feladatai közé utalta. Ez azonban egyáltalán nem tudatosult a budapesti külügyben, mivel 1960. június 23-án, a látogatás előestéjén terjedelmes jegyzéket nyújtottak át az osztrák követnek, melyben ismételten megvádolták Bécset a kapcsolatok rendezésének akadályozásával.26 Nem kétséges, hogy az a szándék vezette őket, hogy azzal vagy engedményekre kényszerítik az osztrákokat, vagy ellenkező esetben rájuk hárítják a kudarc felelősségét. (Ezekben a hónapokban a magyar külpolitika más területeken - így az ENSZ-ben és a magyar-amerikai viszonylatban - is „az aktív támadó jellegű intézkedéseket" helyezte előtérbe.27) Minderre akkor került sor, amikor - 1956 ősze óta első ízben - a magyar kormány egyik tagját, Incze Jenő külkereskedelmi minisztert teljes hivatalossággal, népes küldöttség élén fogadták Ausztriában.28 Az „olvadás" azonban nem folytatódott: Kreisky 1960 márciusában lebonyolított 74 Külügyi Szemle
