Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - MAGYAR-OSZTRÁK DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Gecsényi Lajos: A szembenállástól a kiegyezésig. A magyar-osztrák viszony a megbékélés útján (1959-1970)
A szembenállástól a kiegyezésig Természetesen az út, melyet a két oldalnak meg kellett tennie, eleve hosszúnak és sok buktatóval terheltnek ígérkezett. Ennek tudatában voltak Bécsben, és ha nehezen is, de tudomásul vették Budapesten is.5 Az óvatos osztrák diplomácia mindenesetre arra törekedett, hogy megkíséreljen javulást elérni a bilaterális kapcsolatokban. Ennek tudható be, hogy 1958. május-június folyamán az osztrákokat sem egy diplomáciai bonyodalommal és kiutasítással végződött kémbotrány,6 sem a magyar részről ismételten megszaporodott fegyveres határsértések nem térítették le a kapcsolatok rendezése felé vezető útról, viszont kétségkívül késleltették az előrehaladást. A bevált kormányzati hírforrás, Franz Grubhofer belügyi államtitkár szerint leginkább a Nagy Imre miniszterelnök és társai elleni halálos ítélet befolyásolta súlyosan a közvéleményt és így természetesen a kormányzatot is.7 Ezt maga Leopold Figl külügyminiszter is megerősítette azon a megbeszélésen, melyet Sík Endrével és helyettesével, Péter Jánossal folytatott New Yorkban, az ENSZ közgyűlése keretében. A feszült hangulatban lezajlott találkozón Figl sokadszorra is világosan értésre adta, hogy a két ország közötti viszony javításának előfeltétele a határincidensek lezárása, az osztrák követ zaklatásának befejezése. A tárgyalások diplomáciai csatornákon bármikor megindulhatnak, de jelentős lépés volna, ha a magyar fél valamilyen gesztussal segítené azt. Ez nem a gyengeség, hanem a konszolidáció jele volna. Az osztrák külügyminiszter azt sem rejtette véka alá, hogy az otthoni közvélemény nyomására nemcsak megszavazza az ún. magyarkérdés ismételt napirendre tűzését, de fel is szólal a közgyűlésen, és amnesztiát sürget a politikai foglyok számára.8 Mindezek ellenére Sík útban hazafelé megállt Bécsben, és újabb eszmecserét folytatott az osztrák külügyminiszterrel, melyen a lényeget illetően elbeszéltek egymás mellett. Sík Endre a találkozóról készített feljegyzésében mégis pozitívan értékelte a találkozót, s különösen kiemelte Kreisky államtitkár jelenlétét és állásfoglalásait. Sík szerint az osztrák politika zsákutcába került, és a közelgő Hruscsov-látogatás miatt keresi a kiutat.9 Tévedése nem csupán abban mutatkozott meg, hogy Hruscsov látogatása még két évig váratott magára, hanem a szovjet politika ismételt félreértésében is. A Kreml számára a magyar-osztrák viszony javítása, mint az több ízben megmutatkozott, közvetetten támogatandó, másodlagos ügyet jelentett. Noha Figl külügyminiszter a magyar fél gesztusait szorgalmazta New Yorkban, végül is 1959-ben az osztrák kormány tett a további párbeszéd feltételeit javító lépéseket. Ebben, aligha kétséges, valóban szerepe volt Bruno Kreiskynek, aki 1959 júliusában vette át a (harmadik) Raab-kormányban az immár önállóvá lett külügy vezetését. O már egy esztendővel korábban, a klesheimi diplomataszemináriumon kifejtette, hogy a következő öt-tíz év külpolitikai feladata az egymás mellett élés feltételeinek kidolgozása és fejlesztése lesz, amit röviden koegzisztenciának neveznek. Miniszterként előadások sorában elemezte ezeket a feltételeket: a stabilitást, a különbözőség tiszteletét.10 A magyar-osztrák viszony javítására irányuló szándékainak fogadtatását néhány hónappal 2013. nyár 71
