Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - KÖNYVSZEMLE - De Gaulle mint politikai mítosz (Soós Eszter Petronella)
De Gaulle mint politikai mítosz a - colombey-i emlékezések, emlékhelyek ügyében mindig aktív szerepet vállaló - De Gaulle család 1999-ben felkérte a gaulle-isták utódjait, hogy vessenek véget az éves colombey-i felvonulásaik szokásának (142. o.). A hetedik, „Egy ikon felszentelése" című fejezet az, amely egyfajta hátteret próbál teremteni a korábban elmondottaknak, például úgy, hogy elemzi, miként lett általánosan elfogadott a Tábornok személye Franciaországban (pl. a köztereken milyen ritmusban és milyen vitáktól övezve jelent meg egyre nagyobb arányban a neve: 146-150. o.). Külön értelmezendő téma a szövegben az 1990-es év, mely egyszerre volt De Gaulle születésének a 100., a június 18-i felhívásnak az 50., a Tábornok halálának pedig a 20. évfordulója (151-153. o.). A megemlékezés ráadásul rettentően közel esett a nagy francia forradalom kitörésének a 200. évfordulójához is, mintegy összecsúszott vele, ami a gaulle-ista hagyaték megközelítésére is hatással volt (153-154. o.). A fejezet további részében Hazareesingh egyfajta olvasónaplót vezet, vagyis bemutatja azokat a fontos írásműveket, amelyek De Gaulle és a gaulle-izmus jelenségének értelmezésében fontos szerepet játszottak ezekben az években (ideértve néhány baloldali értelmezést és újraértelmezést is). így szó esik Alain Peyrefitte C'était de Gaulle című munkájáról, számos konferenciáról, Régis Debray A demain de Gaulle című művéről, Maurice Agulhon és mások Hazareesingh által fontosnak ítélt munkáiról. Viszonylag hosszan értelmezi a szerző Philippe de Gaulle magyarul is megjelent Apám, de Gaulle (Budapest: Európa Könyvkiadó Kft., 2008.) című kötetét (163-167. o.), majd bemutat néhány egyéb alkotást is a Tábornok személyével kapcsolatban. Ebben a fejezetben egyébként meglehetősen nagy hangsúlyt kap De Gaulle és Mitterrand összehasonlítása is, utóbbira nézve érthető módon nem túl hízelgő megállapításokra jutva. A szöveg konklúziója „Az utolsó nagy francia" címet kapta (utalás a Panthéon híres feliratára). Hazareesingh értelmezésében a gaulle-izmus (nyilván mindeddig) az utolsó olyan francia legenda, melyben a gondviselés küldötte szerepet kap, illetve az utolsó francia szekuláris vallás (170-171. o.). De Gaulle ma is a francia történelem leginkább elismert alakja (172. o.), ráadásul számos nagy történelmi-politikai kérdésben a franciák úgy vélekednek, ahogyan ő tette (esetenként korábbi ellenfelei is... Lásd: 173-174. o.). Az állam tudatosan részt vesz/vett a gaulle-ista mítosz életben tartásában és finanszírozásában, bár ennek azért nincs döntő jelentősége (175-176. o.) - miközben a gaulle-ista gondolat jellege és struktúrája maga is hozzájárult ahhoz, hogy a mítosz tartós lehessen (181-182. o.). Érdemes megjegyezni, hogy Hazareesingh úgy tartja, hogy a gaulle-izmus mint pártpolitikai erő már nem létezik Franciaországban (176. o.). Ez egyébként definíciós kérdés, amelybe most nem érdemes belemenni. A szerző szerint De Gaulle érdeme, hogy „átrajzolta a térképet az egyes politikai táborok között", vagyis a jobboldalt közelebb hozta a köztársasághoz, a baloldalt pedig a nemzethez (179. o.). A gaulle-ista mítosz nagysága abban rejlik, hogy épített az azt megelőző francia politikai mítoszokra, új jelentést adva nekik: olyan szintézis, amely a korábbi mítoszok „kevésbé szerethető" elemeit már nem képviseli (182. o.). 2013. tavasz 193
