Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - KÖNYVSZEMLE - De Gaulle mint politikai mítosz (Soós Eszter Petronella)
Könyvekről A tartalom vázlatos ismertetése után felmerül a kérdés, hogy mégis miként értékelhetjük ezt a kötetet, és kinek ajánlhatjuk. Mindenekelőtt azoknak nem feltétlenül érdemes időt szánniuk rá, akik legalább nagy vonalakban nincsenek tisztában De Gaulle életpályájával, nézeteivel, nézeteinek változásaival, karrierjének főbb állomásaival. Nem azért nem érdemes nekilátni, mert a kötet nem tartalmaz a „kezdők" számára érdekes információkat - természetesen tartalmaz. Ugyanakkor a szükséges háttér-információk nélkül a szöveg esetleg unalmasnak és redundánsnak tűnhet, hiszen ebben az esetben nincsen mihez kötni azokat a részinformációkat és forrásokat, amelyeket Hazareesingh elemez. Ráadásul be kell vallani, hogy még a háttér-információkkal rendelkezve is nehéz e kötetet a helyén kezelni, hiszen a cím mégiscsak többet sejtet, mint amit a szöveg valójában szállít. Világosan leírja a gaulle-ista mítosz szimbólumainak egy részét, magyarázza az értelmezéseket és a beszélők szándékát is, de nem ad olyan átfogó áttekintést, mint amit a cím ígér: ez egyes olvasókban csalódást kelthet. Ha ugyanis elfogadjuk a Harold D. Laswell által adott definíciót, miszerint a politikai mítosz a politikai élettel kapcsolatos „alapvető feltevéseket" jelenti, amelyeket a politikai közösség jelentős része hisz, továbbá hogy a politikai mítosz része az ún. miranda, amely a „mítoszban lévő érzelem és azonosulás szimbólumait jelenti" (Harold D. Laswell: „A politikai szavak tartalma". In: Szövegváltozatok a politikára - Nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus [szerk. Szabó Márton, Kiss Balázs és Boda Zsolt], Budapest: Universitas-Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., 2000. 18-19. o.), világos, hogy a kötet nem járja körbe a mítosz minden elemét, hanem elsősorban a mirandákról, szimbólumokról szól, és kevésbé arról, hogy az alapvető feltevések hogyan hatnak a mai, modern Franciaországra. (Bár természetesen megmegjelennek a szövegben röviden olyan kortárs kérdések, mint például Franciaország NATO-hoz való újabban ismét átalakuló viszonya.) Összességében tágabb teret lehetett volna engedni a mítosz politikai formulaként tételezhető részének is, ami a közjogi alapokról szól Laswellnél (Laswell: i. m. 20. o.). Míg a Tábornok bejövő levelezésével, a colombey-i kettős kereszttel (lásd a laswelli kulcsszimbólumok fogalmát), az utcaátnevezésekkel, a colombey-i látogatók számával kapcsolatban kimerítő információkat kapunk, ritkán történik említés például azokra a kortárs politikusi próbálkozásokról és utalásokról, amelyek a gaulle-ista hagyatékot egyfajta kiindulópontként, forrásként és mítoszteremtő legitimációs bázisként használják mind a mai napig. (Még 2007-ben is kiemelkedő kérdés volt, hogy valójában kinek a programja hordozza „De Gaulle szellemét", mintha a Tábornok támogató szavazata még ma is számítana...) A modernitás tehát nem jut el az elemzésben napjainkig, nagyjából 1990-nel bezárul, így a mostani vitákat, hivatkozásokat alig érinti. (Hazareesingh történész ugyan és nem politológus, de a francia történelem ettől függetlenül még ma is tart.) Nem történik részletesen, rendszerszerűen kifejtett utalás azokra a (szak)politikai, történeti témákra sem, amelyeket Hazareesingh szerint a mai 194 Külügyi Szemle
