Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - KATONAPOLITIKA ÉS NONPROLIFERÁCIÓ - Mezey Mariann: Az Európai Unió és a proliferáció elleni küzdelem
Mezey Mariann Az EU tehát megpróbál fokozatosan mind nagyobb befolyást szerezni tagállamai hagyományos fegyverexport-rendszerei felett. Ennek sikerét az mutatja, hogy az Uniónak erős közösségként egyre nagyobb szerepe van: a tagállamok harmonizálják jogszabályaikat, közös szabványokat fejleszthetnek ki, és információkat cserélnek - ami segíti őket abban, hogy megvalósítsák közös döntéseiket. Jellemző példa erre, hogy közös termékjegyzékük is van - az Európai Unió közös haditechnikai jegyzéke -, annak ellenére, hogy a hagyományos fegyverek külkereskedelme tagállami kompetencia. Az EU további bővítése ezeket a már jóváhagyott normákat fogja kiterjeszteni azokra az államokra is, amelyek csak ezután fognak csatlakozni a konzultáció és az információmegosztás közös mechanizmusához. Az utóbbi másfél évtizedben az EU egyre keményebb nonproliferációs politikai irányvonalat követ. Ennek több oka is lehet. Például az, hogy a legtöbb EU-tagállam „hallgatólagosan beismerte", hogy a hézagos exporttilalmak, a létező „puha" irányvonal nem működött megfelelően. Egy másik, hogy 2003-ban, az iraki háború kitörése után - amely a NATO történetének egyik legkomolyabb válságát idézte elő a transzatlanti kapcsolatokban - sürgős szükség volt arra, hogy az Egyesült Államokkal való kapcsolatot újrarendezzék, megjavítsák. Azt mindenesetre érdemes leszögezni, hogy az amerikai politikához való közeledés a nonproliferáció tekintetében valóban hasznos az Unió számára. Egy további lehetséges ok, hogy bár az Európai Konvent már 2003 júniusában befejezte az EU alkotmánytervezetének szövegezését, de a közös kül- és biztonságpolitika (Common Foreign and Security Policy, CFSP) területén az előrehaladás meglehetősen korlátozott maradt, kivéve az európai „külügyminiszteri" poszt létrehozását, amelynek felelősségi köre azonban máig nem világos. 2003. június 20-án az EU közös kül- és biztonságpolitikájáért (az úgynevezett CFSP- ügyekért) felelős Javier Solana előterjesztett egy tervezetet az Európai Tanácsnak „Egy biztonságos Európa egy jobb világban" címmel. Ebben a dokumentumban Solana három új veszélyforrást jelölt meg, amelyekkel az EU-nak sürgősen szembe kellene szállnia: a terrorizmust, a tömegpusztító fegyverek elterjedését, valamint a szervezett bűnözés és a működésképtelen államok (rossz kormányzás) közti kapcsolatot. Az Európai Tanács elfogadta Solana elemzését, és ideiglenesen jóváhagyta azt. Később (2003 decemberében) pedig a dokumentum egy átdolgozott verzióját fogadták el az EU vezetői az Unió biztonsági stratégiájaként. Ebben a végleges anyagban a tömegpusztító fegyverek proliferációját már a következőképpen fogalmazták meg: „potenciálisan a legnagyobb veszélyt jelenti az EU biztonságára". 2003 novemberében az Európai Bizottság elfogadta a „nonproliferáció kezelésére vonatkozó politikai alapelveket harmadik országokkal való kapcsolatai vonatkozásában". Megfogalmaztak egy „nonproliferációs klauzulát", melyet az Európai Bizottság minden esetben szerepeltet a harmadik országokkal kötendő nemzetközi kereskedelempolitikai megállapodásokban. Természetesen a különböző tagállamok, valamint az 102 Külügyi Szemle
