Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" TÁRSADALMI-GAZDASÁGI KONTEXTUSA - Szigetvári Tamás: Az "arab tavasz" gazdasági vonatkozásai
Szigetvári Tamás Az arab országok gazdasága az elmúlt évtizedekben2 A 1970-es években bekövetkezett olajárrobbanás3 - ami mögött részben gazdasági (a bevételek növelése), részben politikai (az arab országok revánsa az 1973-as arab-izraeli háború miatt, illetve az 1979-es iráni iszlám forradalom) okok álltak - a világgazdaság legtöbb országának növekvő importterheket és a gazdaság stagnálását jelentette. Nem meglepő ugyanakkor, hogy az arab országok és Irán számára az arany évtized kezdetét hozta magával. Még azok az országok is, amelyekben nem volt jelentős kiaknázható olajkincs, közvetve (arabközi segélyezés, vendégmunkások hazautalásai) részesedhettek a haszonból. További forrásokat jelentett, hogy a térség stratégiai pozíciójának köszönhetően az arab államok, különösen az Izraellel közvetlen hadiállapotban lévők, további jelentős külföldi (főként szaúdi és más Öböl menti államokból érkező, kisebb részt szovjet) támogatást kaptak, míg Izrael, Törökország, illetve a '80-as évek elejétől Egyiptom is, az USA segítségére számíthatott. Nem meglepő tehát, hogy 1970 és 1985 között a térség országai gazdasági növekedésüket tekintve a világ élvonalába kerültek: a gazdasági növekedés üteme Kelet-Azsiával megegyező szintű volt. A javarészt újonnan létrejött államok a modernizáció lázában égtek: hatalmas infrastrukturális beruházásokba kezdtek, a legtöbb helyen a semmiből ipart hoztak létre. A régió szinte minden országában - még Izraelben is; Libanon számít az egyetlen kivételnek - az importhelyettesítő iparosítás volt jellemző, ami többnyire magas vámokkal, protekcionista intézkedésekkel és meghatározó állami tulajdonaránnyal járt. A változás legszembetűnőbben az alapvetően kis népességgel, de óriási olajkinccsel rendelkező országokat (az Öböl menti Kuvait, Katar, Bahrein, az Egyesült Arab Emirátusok, illetve Szaúd-Arábia, valamint Észak-Afrikában Líbia) érintette. Ezen országok számára az olajexportból befolyó jövedelmek többszörösen meghaladták a társadalmi szükségletet: a szinte korlátlan forrásokból kiépítették az olajkitermeléshez kapcsolódó infrastruktúrát, az olajkincs kitermelésére, illetve egyéb feladatokra vendégmunkásokat alkalmaztak, ingyenes szociális rendszert működtettek, modern hadsereget hoztak létre, luxusfogyasztásra fordították, illetve külföldi részvényekbe, ingatlanokba fektették. A nagy népességgel rendelkező országok (Irán, Irak, Algéria, Szíria) számára az ipar- fejlesztés létszükséglet volt, más fejlődő országokkal szemben azonban a megálmodott programhoz bőséges finanszírozási forrás állt rendelkezésre. Míg az importhelyettesítő iparosítás útját járó latin-amerikai és ázsiai országok a hetvenes évek közepétől, végétől alapvető strukturális reformokra kényszerültek, az arab országok ekkor még ambiciózus terveket szőhettek gazdaságuk felvirágoztatására.4 A kőolaj ára azonban a nyolcvanas évek közepén erőteljesen zuhanni kezdett, 11- 12 USD/hordóra esett vissza, és bár rövid időszakokra még megfordult ez a tendencia -1990 augusztusában, Kuvait iraki lerohanása miatt rövid ideig 40 USD/hordó felett 86 Külügyi Szemle
