Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 3. szám - FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS - Faragó Tibor: A fenntartható fejlődéssel foglalkozó nemzetközi együttműködés négy évtizede
Faragó Tibor Megjegyzendő, hogy ez utóbbi hátterében a légköri nukleáris kísérletekkel a környezetbe kerülő radioaktív szennyezőanyagok globális léptékű káros hatásai miatti aggodalom is meghúzódott, s ez már az 1963. évi „Részleges atomcsendegyezmény" megkötésekor is fontos szempont volt.4 A tényleges változást az 1980-as évek második fele hozta el. Addigra lényegesen enyhültek a politikai feszültségek, a tudományos megfigyeléseknek és vizsgálatoknak köszönhetően még nyilvánvalóbbá váltak a már globális szintű szociális és környezeti problémák. Az utóbbiak vonatkozásában egyre nagyobb figyelem irányult a magaslégköri ózonréteg veszélyeztetésére, a biológiai sokféleség gyors ütemű csökkenésére, valamint az üvegházhatású gázok növekvő mértékű és a földi éghajlat megváltozásának veszélyét előidéző kibocsátására. Az 1985-ben létrehívott ENSZ-bizottság 1987. évi „Közös jövőnk" c. jelentése5 kulcsfontosságú volt: részletesen áttekintette az emberi tevékenységek és a természeti környezet közötti sokféle, mind inkább kiéleződő konfliktust, és javaslatokat fogalmazott meg azok mérséklésére, megoldására. Ennek nyomán döntöttek az 1992. évi ENSZ Környezet és Fejlődés Konferencia és annak „Föld-csúcstalálkozóként" is emlegetett, magas szintű szakasza megrendezéséről, és fogadták el ott a fenntartható fejlődés világprogramjának is tekintett, „Feladatok a 21. századra" című dokumentumot.6 Időközben jóváhagyták többek között az említett globális környezeti problémákkal foglalkozó keretegyezményeket is (az ózonréteg védelmére vonatkozót 1985-ben, a földi biodiverzitás, illetve az éghajlat védelméről szólót 1992-ben).7 A program és az egyezmények is csak a fejlett, a fejlődő és az akkoriban „átalakuló gazdaságúnak" (piacgazdaságra áttérőnek) nevezett országok csoportjai közötti kiegyezés alapján jöhettek létre. A fejlettek csak a már elért jóléti színvonal megtartása, további társadalmi-gazdasági fejlődésük biztosítása mellett mutattak hajlandóságot a fenntarthatóság követelményeinek bizonyos mértékű figyelembevételére, környezetterhelésük részbeni visszafogására. A fejlődők többsége számára értelemszerűen elsődleges cél volt a szegénység leküzdése, illetve a gazdasági felzárkózás, és ehhez - többségüknek a korábbi gyarmati sorssal is indokolt elmaradottsága, illetve a fejletteknek a globális környezethasználatban és -pusztításban megmutatkozó, sokkal nagyobb történelmi felelőssége miatt - elvárták a fejlettektől az anyagi, technológiai támogatást és piacaik megnyitását. Az „átalakuló gazdaságú" országok (a globális környezetterhelésben is érzékelhető) köztes helyzetük miatt ugyan késznek mutatkoztak bizonyos mértékű kötelezettségekre, de az 1980-as évek végétől már szintén igényt tartottak a támogatásra, és nem akartak politikai kötelezettségként a fejlődőket támogató donorszerepet vállalni. Az 1992. évi ENSZ-konferencián elfogadott, rendkívül részletes program végrehajtásának nyomon követése mindenekelőtt az akkor létrehozott magas szintű testület, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Bizottsága (CSD) feladata lett. Maga a dokumentum utalt már arra is, hogy e program csak a kezdet,8 és majd vissza kell térni arra, hogy 190 Külügyi Szemle
