Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" GEOPOLITIKÁJA - Rostoványi Zsolt: Az "arab tavasz" hatása a Közel-Kelet geopolitikai térképének újrarendeződésére
Rostoványi Zsolt Irán mozgásterét - kiiktatván két hagyományos ellenfelét: az afganisztáni tálibokat és az iraki baaszistákat. Ugyanebben az időben - konkrétan 2002-ben - mentek végbe meghatározó változások a török belpolitikában, mégpedig az iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (AK Parti) hatalomra kerülése nyomán. Jelentősen megváltozott Irán biztonsági környezete - ellenséges országok gyűrűjébe került, viszont a szövetségeseiként szóba kerülhető iraki síiták mozgástere kiszélesedett ugyanakkor felerősödött a „posztkemalista demokratikus Törökország" iszlám identitása.8 Mind a külső, mind a belső - azaz a globális, a regionális és a lokális - feltételrendszer változásai a közel-keleti befolyási övezeteik kiterjesztésére ösztönözték a két országot. Bizonyos elemzők ezt szinte az oszmán, illetve a szafavida birodalmak „újjáéledéseként" értékelik. Még ha erről nincs is szó, Irán és Törökország egyaránt markáns meghatározójává kívánt és kíván válni a közel-keleti folyamatoknak. Az arab tavasz és a „posztamerikai" Közel-Kelet 2011 elején még sokak számára úgy tűnt, az arab tavasz eseményei - a média és egyes szakértők által előszeretettel használt kifejezéssel: a „forradalmi hullám"9 - markánsan átrajzolják a Közel-Kelet geopolitikai térképét is, sorra döntve meg az autokratikus politikai berendezkedéseket és beindítva azt a „demokráciadominót", amellyel a Bush- adminisztráció korábban sikertelenül próbálkozott. A geopolitikai térkép átrajzolása valóban megkezdődött, de nem az előzetes várakozásoknak megfelelően. Az arab tavaszt nem követte „arab nyár". Hogy milyen „évszak" jött utána, arról megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint „iszlamista tél", míg mások - félretéve az évszak metaforát - azt a véleményt erősítik, hogy egy olyan Közel-Kelet, amely még kevésbé lesz tekintettel a nyugati érdekekre, mint amennyire az arab diktátorok voltak a nyugati értékekre.10 Az bizonyos, hogy az arab tavasz lényeges változásokat indukált a térség erőviszonyaiban. Komoly kihívások érték az Egyesült Államoknak a régióban betöltött kiemelkedő szerepét. A szakértők egy része már az Egyesült Államok 2003-as iraki inváziója előtt világosan látta, hogy az akció eleve kudarcra van ítélve, azaz a Bush-adminisztráció Irak, majd az egész Közel-Kelet demokratizálására vonatkozó grandiózus projektumára, egy nyugati típusú, demokratikus, virágzó Közel-Kelet víziójára bukás vár. Nem véletlen, hogy Richard Haass már 2006-ban egy „új Közel-Keletről" - lényegében egy „posztamerikai" Közel-Keletről - beszélt, vagyis arról, hogy „véget ért az amerikai korszak a Közel-Keleten", s beköszöntött egy új éra, amelyben nem külső, hanem helyi szereplők játsszák majd a meghatározó szerepeket.11 Nem sokkal Haass elemzését megelőzően, 2006 nyarán, a Hezbollah és Izrael háborúja idején Tel-Avivban használta Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter 48 Külügyi Szemle
