Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" ESETTANULMÁNYAI - Jungbert Béla: Az "arab tavasz" és Jordánia: revolúció helyett evolúció
Az „arab tavasz" és Jordánia Ebben a képben elhelyezve, Jordánia azon arab országok közé sorolható, ahol - bár a Perzsa-öböl menti államoktól vagy Algériától eltérően, messze nem rendelkeznek saját forrásokkal a gazdasági és politikai válság következményeinek szociális „kivásárlására" - nemcsak hogy sikerülhet elkerülni az erőszakos rendszerváltást, de az alkotmányos monarchia irányítása mellett valósulhatnak meg a kitűzött reformok. Ezt a „jordán utat" nevezte Catherine Ashton nemrég, a 2012. február 22-i jordániai EU-s segélykonferencián „káoszmentes változásnak". Ez az út azonban csakis akkor vezethet valahová, ha a változások valóban egyszerre jelentik az arányos képviseleti demokrácia és a parlamenti kormányzás bevezetését, a királyi hatalom alkotmányos korlátozását, a civil szféra szabadságát, valamint a gazdaság megfelelő szabályozását és szabadságát. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azonban azt a körülményt, hogy ennek megvalósulása nem utolsósorban az itt is domináns (egyelőre parlamenten kívüli) ellenzéki iszlamisták hatalomra kerülésétől, az ország közéletét alapvetően meghatározó, többségében palesztin származású menekültek politikai irányultságától, valamint a szomszéd országok és a régió bizonytalan kimenetelű fejleményeitől is függ. A Nyugat ennek tudatában egyrészt a kiemelt amerikai biztonsági és infrastruktúrafejlesztési segélyek, másrészt pedig a későbbiekben részletezendő „EU-Jordan Task Force" projektfinanszírozás formájában segíti a számára kívánatos reformirányultságot. Gyengülő stabilitás: a politikai iszlám és a reformok Nemcsak a monarchia pillanatnyi sorsát, de a későbbiekben a hásimita állam jellegét is meghatározhatja, hogy a király miként reagál az arab tavasz eseményei következményeként vagy velejárójaként jelentkező közvetlen kihívásokra, a politikai és gazdasági válságra. Az elmúlt évben a közéletben jóformán másról sem volt szó, mint az átfogó reformokról, amelyek közül - szemben például a sok szempontból analóg Marokkóval - semmi sem valósult meg. Az átfogó jogi és intézményi változtatások azonban immár elodázhatatlanokká váltak. A stabil és mérsékelt Jordánia hagyományos víziója, a különböző civilizációk, Kelet és Nyugat, illetve az izraeliek és a palesztinok közötti közvetítés, valamint a szélsőségesség és a terrorizmus elleni fellépés aurája még létezik ugyan, de ez már kevés a rezsim túléléséhez. Jordánia, amely általában stabilnak és békésnek tűnik a turbulens régióban, az arab tavasz során valójában a térség legsérülékenyebb politikai rendszerével rendelkező államává vált. A belső gazdasági és politikai változásoknak az élére álló, lényegében azonban előremenekülő király csak akadozva és bizonytalanul reformál, miközben minden, akár egymással szembehelyezkedő érdekcsoportnak is megfelelni kívánva lavíroz a törzsi elitek és a velük szembenálló iszlamisták, illetve a többségi palesztinok között. Alkalmazkodik az ország Nyugathoz kötődő szövetségi rendszeréhez, eleget 2012. tavasz 167
