Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" ESETTANULMÁNYAI - Ladányi Éva - N. Rózsa Erzsébet: Magyarország és az "arab tavasz"
Ladányi Éva - N. Rózsa Erzsébet Izraellel is különleges kapcsolatokat ápol. Ugyanakkor a konfliktusban vállalt szerepe és tevékenységének fogadtatása még inkább alátámasztja azt az általános nézetet, hogy az Unió „gazdasági óriás és politikai törpe", és mint ilyen, inkább az amerikai közel- keleti politika komplementere. Miközben az arab országok sokkal jelentősebb európai politikai szerepvállalást szeretnének látni, ellensúlyozandó az Egyesült Államok általuk túlzottan Izrael-barátnak tartott politikáját, Izrael általában nem fogadja szívesen ezeket a kezdeményezéseket. Bár az Unió intézményesített párbeszédet folytat az Öböl Menti Együttműködési Tanács országaival is, a Földközi-tenger déli-keleti partjának földrajzi közelsége mégis olyan történelmi, hagyományos és kulturális kapcsolatrendszert, illetve olyan fenyegetéseket és kihívásokat jelent a számára, ami az arab országok közötti distinkciót uniós szempontból megkerülhetetlenné teszi. Az utóbbiak között első helyen áll a Földközitenger déli partvidéke felől Európába irányuló migráció, amely az elmúlt évtizedekben a kontinens egyik legnagyobb biztonságpolitikai kihívásává és a rohamosan növekvő létszámú európai muszlim közösségek19 egyik fő utánpótlási forrásává vált. Ebben az összefüggésben kell értelmezni az arab országokban jelentkező politikai és gazdasági válságokat, fegyveres konfliktusokat, de a terrorizmus megnyilvánulásait vagy a környezeti jelenségeket (pl. elsivatagosodás) is, melyek együtt és külön-külön is további - Európába irányuló - népvándorlás kiváltó okai lehetnek. Jóllehet a Földközi-tenger partvidékének összetartozása, egy politikai és gazdasági térbe foglalása először az ókorban, a Római Birodalomban valósult meg,20 az északi és a déli/keleti part közötti együttműködés gondolata a helsinki folyamatban jelent meg újra, a hidegháborús enyhülés kontextusában, de még a hidegháborús megosztottságnak áldozatul esve. A földközi-tengeri térség egy egységként való felfogása csak a hidegháború lezárása után, az 1990-es években jelent meg,21 majd az 1995-ben útjára indított földközi-tengeri együttműködésben, az ún. Euromediterrán Partnerségben (EMP) realizálódott, melyben az Unió akkori tizenöt tagállama és a Földközi-tenger déli és keleti partvidékének tizenkét országa22 vett részt. Az együttműködés a „barcelonai folyamat" néven is ismert, mivel az indító konferenciát 1995. november 27-28-án Barcelonában tartották. Ezen Magyarország, mint az Európai Unió akkori társult tagja, csak megfigyelőként lehetett jelen. A folyamat teljes jogú résztvevőjévé az uniós csatlakozással vált. Az EU 2004-es bővítése során nyilvánvalóvá vált, hogy a tízállamos kibővüléssel („big bang") az Unió szomszédsága drasztikusan megváltozik. Ez volt az oka az európai szomszédságpolitika (European Neighbourhood Policy) kidolgozásának. Miközben az EMP bilaterális és multilaterális kapcsolatrendszerként működik - a közös ügyeket három kosárba (politikai és biztonságpolitikai, gazdasági és pénzügyi, illetve kulturális és társadalmi kérdések) rendezve -, az ENP bilaterális kapcsolatrendszerként intézményesült: egyrészt a Földközi-tenger keleti és déli partvidékének az EMP-ben részt vevő országai,23 másrészt a mára a Keleti Partnerségbe foglalt országok24 és az 134 Külügyi Szemle
