Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 4. szám - MAGYAR KÜLPOLITIKA ÉS A DÉLSZLÁV VÁLSÁG - Jeszenszky Géza: Jugoszlávia felbomlása és a magyar külpolitika
Jugoszlávia felbomlása és a magyar külpolitika munkatársam gyakran késő estig dolgozott. Közülük is ki kell emelnem Bába Iván akkori helyettes államtitkárt, Szőcs Ferenc főosztályvezetőt, Szabó Istvánt és Varga Imrét, valamint Őszi István belgrádi nagykövetet, Bagi Gábor zágrábi főkonzult és Bollobás Enikőt, washingtoni nagykövetünk helyettesét. A jugoszláv kísérlet kudarcot vallott. Ahogy az utolsó jugoszláv miniszterelnök, a boszniai horvát származású Markovié később elmondta: „Abban az időben bárhol is voltam, bármelyik városban, mindenhol szívélyesen és lelkesen üdvözöltek. Minden gyűlésen nagyon sok ember megjelent, s valamennyien támogatásukról biztosítottak. Azt mondták, Jugoszláviában sohasem éltek jobban. Emelkedett a bérük, utazgattak, vásároltak, szabad embernek érezték magukat... Ám amikor az urnák elé álltak, mindenki a saját falkájára szavazott."101 És tegyük hozzá: lőtte és ölte a másik falkához tartozót. Csak remélni lehet, hogy az európai mentalitás előbb-utóbb végleg megszünteti a falkaszellemet Európa keleti felében is. Jegíjzetek 1 Részlet A rendszerváltozás szomszédsági politikája című, készülő könyvemből. 2 Kocsis Károly: Jugoszlávia. Egy felrobbant etnikai mozaik esete (Budapest: Teleki László Alapítvány, 1993.) című kötete a konfliktusok történeti és etnikai háttere után az eseményeket is pontosan és elfogulatlanul mutatja be, de nem volt célja a magyar reakciók tárgyalása. Juhász József munkája (Volt egyszer egy Jugoszlávia - a délszláv állam története. Budapest: Aula Kiadó, 1999.) alapos összegzés, de a válság során követett magyar külpolitikát nem elemzi. Horvátország tizennégy évszázadot felölelő történelmének alapos, egyben érdekfeszítő összefoglalásában Sokcsevits Dénes (Horvátország a 7. századtól napjainkig. Budapest: Mundus Novus Könyvek, 2011.) szintén nem tér ki erre. Szilágyi Imre („A magyar külpolitika és a délszláv térség 1990 után". Külügyi Szemle, Vol. 3. No. 1-2. [2004].) pont az utóbbira vállalkozott, de az érdemleges források hiányában csak első kísérletnek tekinthető. Mint szereplő és elemző, több tanulmányomban is foglalkoztam az Antall-kormány külpolitikájával és ezen belül a délszláv válsággal; a legfontosabb: „A magyar külpolitika fő irányai a század utolsó évtizedében". In: Magyarország helye a 20. századi Európában (szerk. Pritz Pál). Budapest: Magyar Történelmi Társulat, 2002. 169-184. o. Antall és saját levelezésem felhasználásával készítettem el a téma első feldolgozását: „Hungary and the Break-Up of Yugoslavia". Hungarian Review (a továbbiakban HR), Vol. 2. No. 2. (2011). 42-52. o. és No. 3.65-78. o. Mind a belső, mind a nemzetközi háttér bemutatásához jól használható egy korai horvát összefoglalás: Gorazd Nikic (szerk.): Croatia between Aggression and Peace. Zagreb: AGM, 1994. Olvasmányos és sok korábbi szerbpárti előítéletet eloszlat: Laura Silber - Allan Little: Jugoszlávia halála. Budapest: Zrínyi, 1996. Misha Glenny (The Fall of Yugoslavia: The Third Balkan War. London: Penguin Books, 1996.) egyformán hibáztatja a konfliktus résztvevőit, és ezzel enyhíti a szerb nacionalisták felelősségét. James Gow Triumph of the Lack of Will: International Diplomacy and the Yugoslav War (London: C. Hurst & Co, 1997.) című könyve kiegyensúlyozott, tárgyilagos munka, viszont David N. Gibbs (First Do No Harm. Humanitarian Intervention and the Destruction of Yugoslavia, Nashville, Tennessee: Vanderbilt University Press, 2009.) a szerb nacionalizmus javára erősen elfogult. (Jellemzésére elegendő, hogy a jugoszláv hadsereg által 1991 őszén elfoglalt horvátországi területeket szerb népességűként tünteti fel, és nem szól az ottani nem szerbek elűzéséről és legyilkolásáról.). Végül említést érdemel két tanítványomnak a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében, 2011- ben készült szakdolgozata: Sibalin Iván: „Magyar-horvát kapcsolatok 1990-1993", amely szerb 2011. tél 73
