Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 4. szám - DIPLOMÁCIA- ÉS KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Sáringer János: Fejezetek a magyar külügyi igazgatás 1945 és 1948 közötti történetéből
Sáringer János lecsökkent, hogy a Külügyminisztérium az Igazságügyi Minisztériumot felkérte egy olyan kormányrendelet megszerkesztésére, amelynek értelmében a B-lista revízióját kiterjesztették volna azokra a közalkalmazottakra, akiket szolgálati érdekből külföldre küldtek vagy külföldön tartózkodtak. A válaszlevélben az Igazságügyi Minisztérium illetékese kijelentette: „újabb jogszabály alkotására nem látok módot".41 1946 őszén a Külügyminisztérium vezető főtisztviselői42 Gyöngyösi Jánoshoz írott levelükben a külképviseletek kiépítésénél tapasztalt jelenségekre hívták fel a figyelmet, amelyek - nézetük szerint - súlyosan ártanak az ország érdekeinek. A demokratikus kormányzat megalakulása után a koalícióban részt vevő pártok jelöltjeivel egészítették ki a minisztérium tisztviselő karát. A levél aláírói megállapították, hogy a Külügyminisztérium szervezése ily módon nagyban és egészében jól sikerült. Hozzátették azonban azt is, hogy a tisztviselőkarnak e felfrissítése és a demokratikus szempontból kifogásolható elemeknek az eltávolítása után az lett volna az ország érdeke, ha a kinevezéseknél a pártpolitikai alapon történő, rendszeres beavatkozások megszűntek volna. Nem kifogásolták, hogy a követi posztok egy bizonyos százalékát a pártok egy-egy kimagasló és nemzetközi tekintéllyel bíró személyiségeinek kell betölteniük. Sérelmezték viszont, hogy a követek, a beosztottak, sőt a segédszemélyzet kinevezése is túlnyomórészt a politikai protekcionizmus és az azzal párosuló nepotizmus alapján történik. E körülmény - írták - a külképviseletek színvonalának csökkenését fogja eredményezni, amely ártalmas Magyarország presztízse szempontjából, és botrányos állapotokat fog teremteni a külügyi szervezetben. 1946 végére a pártok már nem csak személyeket protezsáltak, hanem egyenesen megjelölték a Külügyminisztériumban vagy a külképviseleten részükre követelt állást. Ezzel a lépésükkel a külügyminiszter kizárólagos hatáskörébe avatkoztak be. A főtisztviselők felhívták a figyelmet, hogy a külügyi tisztviselők kiválasztása gondos szelekció alapján, nem pedig a pártpolitika kívánalmai szerint szokott történni. Különösen szükséges, hogy a nehéz politikai és gazdasági helyzetben lévő demokratikus Magyarországot külföldön az arra legalkalmasabb egyének képviseljék, és a külszolgálat színvonala elérje a nemzetközi érintkezésnél megkívánt minimális standardot. A folyamatos pártpolitikai beavatkozások következménye az volt, hogy a külügyi tisztviselők nem hivatali kötelességeiket igyekeztek elsősorban teljesíteni, hanem - előrehaladásuk érdekében - fontosabbnak tartották a pártpolitikai nexusuk ápolását és a pártoknál az érdemek szerzését. Ezt mutatta az is, hogy a pártokhoz a Külügyminisztériumból többször idő előtt kikerültek az információk. Akkoriban a koalícióban részt vevő pártok egyre rendszeresebben törekedtek kizárólag pártpolitikai szempontokat érvényesíteni a külügyi kinevezések esetében is. A külképviseletek felállításánál a rátermettség és a szakszerűség kívánalmai már mérlegelés tárgyát sem képezték. E gyakorlat eredményeképpen a posztok betöltésénél kontraszelekció érvényesült, ami a magyar külügyi szolgálat presztízsét veszélybe sodorta. A főtisztviselők szerint a külügyminiszternek 142 Külügyi Szemle
