Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 4. szám - DIPLOMÁCIA- ÉS KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Békés Csaba: Magyar külpolitika a bipoláris világban, 1945-1991
Magyar külpolitika a bipoláris világban kifejtette: „Magyarország kormányának egyetértésével hajlandók vagyunk kivonulni Magyarországról. Hosszú harcot kell majd folytatni a nemzeti kommunizmus ellen."59 Tehát a lépés kalkulált következménye egyáltalán nem a kapitalista rendszer restaurációja volt, hanem egy, a lengyelországihoz hasonló állapot megszilárdulása, azaz egy megreformált, nagyobb belső önállósággal rendelkező, ám Moszkvához lojális és a szovjet blokk keretein belül maradó kommunista szisztéma létrejötte. Az SZKP Elnöksége 1956. október 30-i ülésének döntésében az a vágyálom fogalmazódott meg, hogy a magyarországi események talán még nem lépték át ezeket a kereteket. Egy nappal később azonban kénytelenek voltak belátni, hogy a magyar forradalom nem fog megállni félúton, s így az országban a kommunista hatalom megmentése és a szovjet birodalom integritásának biztosítása csak fegyveres beavatkozással oldható meg. A Kádár-korszak: a magyar külpolitika hármas determinációja A Kádár-korszakban a magyar külpolitika fő célkitűzése az 1956-os forradalom után fokozatosan és nagy céltudatossággal létrehozott politikai stabilitás mindenáron való fenntartását szolgáló bel- és gazdaságpolitikai célok sikeres megvalósításához szükséges nemzetközi feltételek megteremtése volt. A legújabb kutatások alapján kijelenthetjük: a magyar külpolitika mindenkori mozgásterét nem pusztán a Szovjetuniótól való nyilvánvaló függés, hanem egy sokkal bonyolultabb, hármas determináció határozta meg.60 Evidens korlátozást jelentett a szovjet birodalomhoz tartozás, másfelől viszont az országnak a fejlett nyugati technológiára és később a kölcsönökre való utaltsága hasonlóan erős kötöttségnek bizonyult. Ugyanakkor, a fenti két meghatározottság figyelembevételével, a magyar külpolitikának a hatvanas évek elejétől mindvégig manővereznie kellett a keleti blokk valamennyi államának aktív részvételével, a sajátos érdekek érvényesítéséért folytatott össz-kelet-közép-európai lobbiküzdelemben is. A magyar külpolitika számára ez a hármas determináció valamilyen formában és mértékben mindvégig létezett, a hatvanas évek közepétől azonban a három tényező jelentősége egyre inkább hasonló súlyúvá vált. A Szovjetunióval való viszonyban Magyarország - Kádár patrónusának, Hruscsov- nak 1964 októberében történt, váratlan leváltása után is, egészen 1989-ig - a lojális, megbízható, kiszámítható partner szerepét alakította. Kádár azon meggyőződésén túl, hogy az országnak ez a legkifizetődőbb, ennek az irányvonalnak a fenntartását két fő tényező indokolta. Az egyik a nyugati gazdasági kapcsolatok fejlesztésének fokozott igénye, ami kulcskérdés volt a magyar gazdaság modernizálása szempontjából. A hatvanas évek közepén ehhez nem ártott a rendíthetetlenség és megbonthatatlan- ság hitelt érdemlő igazolása, hiszen Brezsnyev 1965 januárjában a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének varsói ülésén nem véletlenül hangsúlyozta, hogy 2011. tél 111
