Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 4. szám - DIPLOMÁCIA- ÉS KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Békés Csaba: Magyar külpolitika a bipoláris világban, 1945-1991
Békés Csaba „az imperialisták bővíteni igyekeznek kapcsolataikat a szocialista országokkal, hogy gazdasági, technikai és tudományos lehetőségeiket felhasználva az általuk kívánatos irányban befolyásolják országaink belső életének alakulását, lazítsák egységünket. Ezért különösen fontos az ideológiai behatolás, a fellazítás megelőzése és kivédése."61 A másik, nem kevésbé fontos tényező a gazdasági mechanizmus reformjának ekkoriban meginduló előkészítése volt. Mivel a magyar gazdaságirányítás tervezett átalakítása a lenini-sztálini típusú kommunista rendszer kialakulása óta a legjelentősebb strukturális változásnak ígérkezett, különösen fontos volt a szovjet vezetés megnyugtatása, hogy a reform alapvetően csupán a gazdaság szférájára fog kiterjedni. A magyar külpolitika ezért a szovjet-magyar viszony terén a konstruktív lojalitás politikájának érvényesítésére törekedett. Ennek a magatartásnak a fő jellemzői egyfelől a konfliktuskerülés - elsősorban a politikai kérdések terén és főként a multilaterális fórumokon -, a rugalmasság és a folyamatos alkalmazkodás a szovjet igényekhez, valamint a kooperációs hajlandóság. Magyarország ennek megfelelően mindvégig moderátor szerepet vállalt a Varsói Szerződésben, a KGST-ben és általában a multilaterális tanácskozásokon, a mindenkori szovjet álláspont érvényre juttatása érdekében. A konstruktív lojalitás másfelől azt jelentette, hogy mindez egyáltalán nem zárta ki a határok folyamatos tesztelését. Az alapelv egészen 1988-ig lényegében ez volt: ami nem tilos, azt (talán) szabad. Ennek a politikának egy másik, nagyon lényeges eleme pedig az volt, hogy a magyar vezetés - éppen a jó magaviseletéből fakadó megbízható partneri státusát kihasználva - a kétoldalú kapcsolatok keretén belül a szovjet vezetés álláspontját igyekezett folyamatosan olyan irányba befolyásolni, amely megfelelt az ország és általában a kelet- közép-európai országok - a szovjetekétől gyakran eltérő - aktuális érdekeinek. Ez a törekvés persze nem mindig járt eredménnyel, sok esetben azonban sikerült komoly pozitív hatást gyakorolni a moszkvai vezetőkre a kelet-nyugati viszony alakulását érintő, alapvető kérdésekben is. A konstruktív magatartásnak volt még egy hozadéka. Mivel a magyar vezetés alapvető célja mindvégig az 1956 után megvalósított, viszonylag önálló belső fejlődés feltételeinek megőrzése volt, igen nagy jelentősége volt a hazai gazdaság működőképessége fenntartásában a szovjet-magyar gazdasági kapcsolatoknak, s mindenekelőtt a szovjet nyersanyag- és energiaszállítások zavartalan biztosításának. Mintegy cserébe azért, hogy a politikai kérdésekben a magyarok általában kifejezetten kerülték a konfliktusokat, a szovjetek többnyire elnézték, hogy a kétoldalú gazdasági tárgyalások során a saját érdekeik érvényesítéséért küzdő szakemberek viszont gyakran igen nehéz partnereknek bizonyultak, akiknek általában sikerült elérniük, hogy e politikai kooperációért az ország időről időre gazdasági téren kapjon kompenzációt. A nyugati kapcsolatok folyamatos fejlesztését Magyarország számára mindenekelőtt a gazdasági szükségszerűség diktálta. A politikai stabilitás fenntartását és az élet- színvonal folyamatos növekedését célzó kádári koncepció érvényre juttatását ugyanis csak működőképes és a folyamatos növekedést is biztosító gazdaság tette lehetővé. 112 Külügyi Szemle
