Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - AZ UNIÓ ÉS AZ EURÓVÁLSÁG - Kiss J. László: Euróválság és intézményi hatalom: változások a német EU-politikában
Kiss ]. László elvei és az alapvető jogok határoznak meg. A karlsruhei bírák közvetlenül kapcsolódtak a maastrichti szerződéséről szóló 1993. évi ítéletükhöz, amely az uniót nem szövetségi államként, hanem továbbra is „Staatenverbund"-ként határozta meg, amelynek jogrendszere az államokból „levezetett". A lisszaboni szerződésről szóló ítélet sarokpontjaként a demokrácia elve szolgált. Ennek megfelelően a bírák a túl sok és pontatlanul meghatározott kompetenciáknak az unióra történő átruházásában a demokratikus elv lehetséges gyengülését látták. A bírák már a maastrichti szerződésről szóló ítéletükben is vitatták az EU demokratikus jellegét, ám 2009-ben a bíróság lisszaboni ítélete egy lépéssel ennél is továbbment, mivel azt hangsúlyozta, hogy az unió demokratikus deficitje „jelentős túlföderalizálódáshoz" (erhebliche Überföderalisierung) vezetett, melyet a lisszaboni szerződés részvételi demokráciájának elvei nem képesek ellensúlyozni.29 ítéletükben a karlsruhei alkotmánybírák azt is nyomatékosították, hogy egy uniós szerződés esetében az általános jóváhagyás már nem elegendő, a német parlamentnek a szuverenitás minden egyes konkrét területen végbemenő átruházásával foglalkoznia kell. Ezzel az alkotmánybírák az európai integrációs folyamatot nem tartóztatták fel ugyan, de a német parlament integrációs felelősségét újra megerősítették.30 Az alkotmánybíróság számos olyan területet - mint a büntetőjog, a katonai-rendőri hatalom monopóliuma, minden alapvető költségvetési döntés, valamint a kulturális és vallási ügyek - határozott meg, amelyekben a szuverenitásnak az unióra történő további átruházása nem lehetséges. Az ítélet továbbá kimondta, hogy a német alaptörvény nem nyújt a kormánynak felhatalmazást arra, hogy részt vegyen egy európai föderális állam megteremtésében. Emellett a bíróság azzal a megállapításával csökkentette az Európai Parlament legitimitását, hogy hangsúlyozta annak nem megszüntethető strukturális demokratikus deficitjét. Nem véletlen, hogy Paul Kirchoff, korábbi alkotmánybíró úgy kommentálta az ítéletet, hogy az EU-nak nem szabad egy állammá válnia, és Németország a jövőben is szuverén állam marad. Jellemző módon egy liberális francia képviselőnő arra használta fel a karlsruhei bírák ítéletét, hogy a németeket az „alkotmányos nacionalizmus" veszélyére figyelmeztesse.31 Egyes bírálók szerint a karlsruhei ítéletnek nem lebecsülendő következményei lehetnek a német Európa-politikában. A bíróság érvelése szerint az európai integráció a kormányközi megállapodások folyamataként fogható fel, s mint ilyen, még inkább a végrehajtó hatalmat erősítő Európa-politikát segíti elő. Ilyen módon azonban az európai nemzetállamok abban érezhetik magukat megerősítve, hogy a sokat bírált demokráciahiányból kivezető utat - Németországgal vagy Németország nélkül - inkább az uniós szerződéseken kívül eső megoldásokban keressék. A bírálók szerint az igazi veszély azonban a német Európa-politika paradigmatikus megváltozásának lehetőségében rejlik. Ez oda vezethet, hogy Berlin megválik hagyományos szerepétől, mint az integráció európai „motorja", és az egyesült kontinens közepén mérsékletet tanúsító szereplővé és inkább az integrációs folyamatot „fékező kolosszussá" válhat.32 50 Külügyi Szemle
