Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - AZ UNIÓ ÉS AZ EURÓVÁLSÁG - Kiss J. László: Euróválság és intézményi hatalom: változások a német EU-politikában
Euróválság és intézményi hatalom: változások a német EU-politikában megvalósítására.26 A görög válság folyamán jól felismerhető volt, hogy a politika inkább követi, mintsem irányítja a közvéleményt. A német gazdaság fejlődését aligha érhette panasz. A Szövetségi Köztársaság bruttó belföldi termékének 2009 évben bekövetkezett 4,7 százalékos csökkenése után 2010- ben elért 3,6 százalékos növekedés az egyesítés óta a legmagasabb és nemzetközi méretekben is kiemelkedő volt. Ám a gazdasági növekedés és a német gazdaság látványos exportsikerei ellenére a koalíciós partnerek közötti konfliktus - Merkel személyes népszerűsége ellenére - a kormányzati munka negatív megítéléséhez vezetett. 2009 tavaszán a koalíciós kormány belső konfliktusai mellett a görög válság belpolitikai következményei is éreztették hatásukat a kormányzó CDU-nak a Szövetségi Köztársaság legnépesebb tartományában, Eszak-Rajna-Vesztfáliában elszenvedett vereségében. Merkel tudatában volt annak, hogy a jobbközép koalíció veresége a tartományi parlamentben a kormánypárti többség megszűnéséhez vezet a Bundesratban, a német parlament felsőházában. A Görögországnak nyújtott segítség kérdése megosztotta a politikai erőket. Guido Westerwelle külügyminiszter, a kisebb koalíciós párt képviselőjeként a kemény vonal híve volt, és időről időre hangsúlyozta, hogy a rendelkezésre álló szankciók nem elegendők. Westerwelle arra utalt, hogy a tagállamok - közöttük Németország és Franciaország - kormányai ellen foganatosított deficiteljárások soha nem vezettek büntetésekhez. A vitákban felvetődött a már korábban is sokszor hangsúlyozott követelés a stabilitási paktum depolitizálásának szükségességéről, mivel a deficiteljárásokról azok az uniós pénzügyminiszterek döntöttek az Ecofinban, akik nemzeti szinten maguk voltak felelősek a túlzott hiányokért.27 A politikai erők megosztottságát a parlamenti szavazás is jelezte. A parlamenti szavazásban ugyanis a 602 jelen lévő képviselő közül 391 a Görögországnak nyújtott segítség mellett, a Balodal (Die Linke) ellene döntött, míg a szociáldemokrata képviselők tartózkodtak. Merkelnek a belpolitikai tényezők között időről időre figyelembe kellett vennie a karlsruhei alkotmánybíróság már létező és jövőbeni döntéseit is. 2009-ben a maast- richti szerződéshez hasonlóan a német alkotmánybíróságnak a lisszaboni szerződés alkotmányossága ügyében is állást kellett foglalnia, miután a politikusok és jogi szakértők meglehetősen heterogén csoportja28 keresetében világossá tette, hogy az uniós szerződés átlépte azt a határt, amelyet a német alaptörvény a szuverenitás átruházásában lehetővé tesz. Azzal, hogy a német alkotmánybíróság az európai integráció értékelésében visszatérően a német alaptörvény veszi alapul, és az EU mibenlétének meghatározásában kifejti álláspontját, akarva-akaratlanul maga is az Európa-politika meghatározó szereplőjévé válik. A német alkotmánybíróság a lisszaboni szerződést megítélő döntésében nem kérdőjelezte meg a német alaptörvény nyitottságát az integrációval szemben, ám azokat a határokat még szorosabbá tette, amelyeket a demokrácia alaptörvényben lehorgonyozódott 2011. tavasz 49
