Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - AZ UNIÓ ÉS AZ EURÓVÁLSÁG - Kiss J. László: Euróválság és intézményi hatalom: változások a német EU-politikában
Kiss }. László játszhattak szerepet abban a német magatartásban, amely „normális módon" a vezetés helyett inkább az önérdekeket látszott előnyben részesíteni? A válság első szakaszában a német kormánynak növekvő belpolitikai nyomással kellett számolnia, amely azt sugallta, hogy a végrehajtó hatalomnak meg kell „védenie" a német érdekeket. Ám ez a követelés szemben állt Németországnak azzal a hagyományos politikai szerepével, amely a Szövetségi Köztársaságot az „európai érdekek" és a kisebb uniós államok védelmezőjeként határozta meg. További nehézség volt, hogy egy 27 tagállamot felölelő kibővült unióban mind nehezebbé vált a vezető- képességet gyakorolni. Az unió megnövekedett nagysága és az érdekek különbözősége strukturálisan gyengítette a francia-német tengelyt, ám sajátos módon annak nélkülözhetetlenségét is bizonyította. Egy ilyen megnövekedett unióban nehezebbé vált új, alternatív, vezetésre alkalmas koalíciók létrehozása. Emellett a történelmi tapasztalatok azt bizonyították, hogy a német vezetés kihívásaival sem Németország, sem Európa nem képes megbirkózni. Paradox módon mindig jelen van a német vezetés hiánya miatti kritika, ám a német dominanciával szembeni fenntartás is. A német magatartás motívumai ezzel még korántsem merültek ki. A görög válság kirobbanásakor a német politika késlekedése mögött felismerhető volt az a feltételezés, hogy a német társadalom unióval szembeni „megengedő konszenzusának" már megindult eróziója még inkább felgyorsulhat. Merkelt meggondolásra késztette az a lehetőség is, hogy a német alkotmánybíróság a no-bail-out záradékra való hivatkozással a görög mentőcsomagban való német részvételt alkotmányellenesnek ítélheti, és egy ilyen lépés újabb bizonytalanságokhoz vezethet a nemzetközi pénzpiacokon is. A szövetségi kormány késlekedése mögött az a további megfontolás is jelen volt, hogy a túl korai kötelezettségvállalás saját tárgyalási pozícióját gyengíti, és a többi megrendült pénzügyi helyzetben lévő tagállam az azonnali német lépésben egy ellenszolgáltatás nélküli biztosítékot lát. A nagyobb és gyorsabb segítőkészség azzal a következménnyel fenyegetett, hogy a szorult helyzetben lévő Papandreu-kormány kevésbé érzi magát ösztönözve arra, hogy drasztikus takarékossági lépéseket tegyen. A német kormány a görög társadalomra is nyomást kívánt gyakorolni annak érdekében, hogy támogassa a Papandreu- kormány takarékosság politikáját, amely megfelelt a pénzügyi mentőcsomag feltételeinek. A német megfontolásokkal szemben ugyanakkor Görögország azt hangsúlyozta, hogy a késlekedés az ország sorsát még inkább a pénzügyi spekulációnak szolgáltatja ki, sőt a többi tagállamot tekintve ez a magatartás dominóhatáshoz vezethet. A válság kezdetén számosán a német kormánynak a vezető szerepet elhárító magatartásában csak taktikát láttak, ám sokan tartottak attól, hogy ez stratégiává válik, jóllehet Berlin végül a cselekvés mellett döntött, és magához ragadta a kezdeményezést. Berlin partnereinek azonban nem csupán a késlekedés, hanem a német Európa-politikában megjelenő unilateralizmus is meglepetést okozott, nevezetesen Németország határozott törekvése a lisszaboni szerződés megváltozatására annak érdekében, hogy egy 46 Külügyi Szemle
