Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 2. szám - AFRIKA - Csizmadia Sándor: Nicolas Sarkozy és a "Francafrique" paradoxonjai
Csizmadia Sándor 8 Jó példa erre az 1967-ben kirobbant nigériai polgárháború. Ezt megelőzően Félix-Houphouet-Boigny elefántcsontparti elnök a „francia hátsó udvar" államait és saját országát fenyegető geopolitikai kihívást látott Afrika legnépesebb, angolszász befolyás alatt álló országa részéről. Az anglofón „óriás" legyengítésére az alkalom 1967. májusban érkezett el, amikor Odumegwu Emeka Ojukwu ezredes Biafra tartománynak a szövetségi államból való kiszakításába kezdett. Az elefántcsontparti elnök Jacques Foccart-on keresztül arra ösztönözte a francia elnököt, hogy támogassa a biafrai elszakadási törekvéseket Nigéria délkeleti, kőolajban gazdag részén. De Gaulle kezdetben nem akart hallani semmiféle kalandról, ám Foccart - a francia nemzeti és geopolitikai érdekekre tekintettel - az elnök kezdeményezésére létrehozott állami kőolajipari vállalat, az Elf-Aquitaine térnyerési lehetőségét látta az elszakadó biafrai köztársaságban. A Frangafrique-hálózat aktorai a szeparatistákat támogatták, akik ellen tudtak állni a szövetséges erőknek, és egy különösen véres polgárháborút folytattak, a zsoldosoknak és a hatalmas mennyiségű fegyverszállítmányoknak köszönhetően. Francia katonai repülőgépek - Omar Bongo gaboni elnök beleegyezésével - a gaboni főváros, Libreville repülőteréről éjszakánként szállítottak Biafrába fegyvereket és élelmiszert. L. Fran^ois-Xavier Verschave: i. m. 137-155. o., a „Biafra pétrolo-humanitaire" c. fejezet. Washington vietnami háborúja miatt a London és Moszkva által támogatott nigériai szövetségi kormány végül is győztesen került ki a polgárháborúból, és Biafra három év elszakadás után visszatért a szövetségi állam kötelékei közé. Ojukwu ezredes Elefántcsontpartra menekült. A több mint egymillió halottal járó polgárháború végül is diplomáciai kudarc volt Abidjan, Párizs és Libreville számára, de a három ország kapcsolatai nem változtak. 9 Glaser-Smith: i. m. 39. o. 10 Valéry Giscard d'Estaing például „észérvekkel" el akarta távolítani a már hosszú ideje hatalmon lévő afrikai államfőket. 1980-ban sikerült elérnie Lépőid Sédar Senghor szenegáli elnök távozását, de kudarcot vallott Félix Houpouét-Boignyval kapcsolatban, aki azt üzente neki, hogy ő, aki már akkor francia miniszter volt, amikor Giscard legfeljebb városi tanácsnok, „nem hajlandó tőle parancsot elfogadni", és nem távozik a hatalomból. Nehezebb eset volt Jean-Bedel Bokassa, a Középafrikai Köztársaság elnöke (1966-1976), majd az ország császára (1977-1979). Bokassa császárrá avatásán egyetlen államfő sem jelent meg, de részt vett a ceremónián Robert Galley francia együttműködési miniszter. A ceremóniát Giscard d'Estaing köztársasági elnök finanszírozta. Ezt követően azonban - részben az afrikai államfők, részben a francia politikai pártok tiltakozásának hatására - az elnöki politika „hűvösre váltott" a térségbeli stratégiai szövetségesével szemben. Bokassa ezután Kaddáfi líbiai elnökkel erősítette a kapcsolatait, ami irritálta a francia kormányt, hiszen Líbia a „francia hátsó udvarhoz" tartozó Csádon is aktivizálódott, majd meg is szállta a határ menti, urán- és mangánércben, valamint kőolajban gazdag aozoui övezetet. Végül is az egyik francia titkosszolgálat a „Barracuda-hadművelet" keretében megfosztotta hatalmától az éppen Tripoliban tárgyaló Bokassát, s David Dackot ültette a helyére. Bokassa visszavágott: az egyik francia hetilap (Le Canard enchainé) 1979. október 10-én nyilvánosságra hozta azt a tényt, hogy Bokassa még 1973-ban (egymillió frank értékűre becsült) gyémántkővel ajándékozta meg az akkor még pénzügyminiszter Giscard d'Estaing-t. A kirobbanó botrány nagy szerepet játszott abban, hogy Giscard d'Estaing 1981-ben elveszítette az elnökválasztást Francois Mitterrand-nal szemben. L. Géraldine Faes-Stephen Smith: Bokassa: Un empereur franqais. Paris: Calmann-Lévy, 2000. 11 Foccart parle. II. köt. 265. o. 12 L. Guy Penne: Mémoires d'Afrique (1981-1988). Entretiens avec Claude Wauthier. Paris: Fayard, 1999. Guy Penne a maga afrikai hálózatának kiépítéséhez a szabadkőműves páholyokat használta fel, s kiterjesztette a „hátsó udvarra" is. Elsőként Omar Bongót, majd Denis Sassou N'Guessót avatták be, s később más afrikai vezetőket is. 13 L. „Mieux qu'un polar". Le Monde, 2008. augusztus 5. 14 Jean-Christophe Mitterrand azt egyébként sokadszorra elismerte, hogy 1,8 millió dollár „kenőpénzt" kapott egy svájci bankszámlára, de nem volt tevékeny szerepe az angolai, a Jonas Savimbivel (Unité) polgárháborúban álló Jósé Eduard dos Santosnak (MPLA) 1994-ben a francia állam (Edourd Balladur miniszterelnök, Alain Juppé külügyminiszter) tudta nélkül juttatott, négymilliárd dollár 170 Külügyi Szemle
