Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 2. szám - AFRIKA - Csizmadia Sándor: Nicolas Sarkozy és a "Francafrique" paradoxonjai
Nicolas Sarkozy és a „Frangafrique" paradoxonjai hogy amikor egy alkalommal Omar Bongo hivatalos látogatást tett Párizsban, de találkozott Jacques Foccart-ral is, Giscard d'Estaing ezt a szemére vetette, s felhívta a gabo- ni elnök figyelmét arra, hogy Foccart-nak semmiféle hivatalos funkciója nincs, s csak „önmagát képviseli". A vendég azt válaszolta a francia elnöknek, hogy minden egyes párizsi látogatásakor együtt reggelizik vagy ebédel Foccart-ral, akivel régóta baráti kapcsolatokat ápol.11) A baloldali Francois Mitterrand hatalomra kerülése (1981) sem hozott lényegi változást e területen, legalábbis a hidegháború végéig. A szocialista elnök folytatta elődei gyakorlatát: személyes kötelékek fenntartása az afrikai diktátorokkal, elnöki túlsúly a diplomácia területén, a francia érdekek védelme és a „hidegháborús logika" érvényesítése a „hátsó udvarban". Az első elnöki ciklusban a szabadkőműves szocialista politikus, Guy Penne12 volt az Elysée „Monsieur Afrikája", a másodikban, 1992-ig az elnök fia - később az „Angolagate"13 néven elhíresült fegyverszállítási botrányba keveredett, s többször is börtön- és súlyos pénzbüntetésre ítélt -, Jean-Cristophe Mitterrand.14 Mitterrand elnök első kormányában együttműködési és fejlesztési miniszternek nevezte ki Jean-Pierre Cot-t, aki - saját bevallása szerint is - tájékozatlan volt az afrikai ügyekben. Az akkor kelendő „harmadik világ" retorikáját alkalmazta, amit maga Mitterrand alapozott meg az 1981. októberben Cancúnban elmondott beszédében, s amelynek lényeges eleme volt az emberi jogok tisztelete és számonkérése (természetesen ezt a politikai vonalat képviselte Mitterrand első külügyminisztere, a posztot 1981-1984 között betöltő Claude Cheysson is). Az értelmiségi Jean-Pierre Cot azonban számos pszichológiai és politikai „hibát" követett el, mivel egyrészt támadta Omar Bongo „frangafrikai hálózatait", „diktátoroknak" nevezte az afrikai államfőket, másrészt arról beszélt többször is, hogy véget kell vetni a francia katonai jelenlétnek az afrikai kontinensen. Mitterrand-nak a sok irányból érkező tiltakozások hatására megerősödő afrikai „realizmusa" nyomán az együttműködési miniszter a következő évben - „Franciaország afrikai politikájával" való egyet nem értése miatt - diplomatikusan lemondott a posztjáról, noha az elnök Omar Bongo követelésére távolította el. (A gaboni elnök hatalmát az ellene 1990-ben kitört lázadással szemben Mitterrand mentette meg, ejtőernyősök Libreville-be vezénylésével.) A madridi nagyköveti posztot visszautasító Cot helyére Christian Nucci került, aki viszont a Mitterrand-korszak első pénzügyi-politikai, azaz korrupciós botrányának lett a főszereplője.15 Az elnökhöz közel álló Pierre Péan 1983-ban egy könyvet tett közzé az „afrikai ügyekről".16 Péan elsősorban a „Foccartland"-et, azaz Gabon elnökét és az Elfet támadta a kőolajhoz kötődő „piszkos" pénzügyek miatt. A könyv megjelenése kiváltotta a jelentős zsarolási potenciállal rendelkező Omar Bongo haragját, aki meg volt róla győződve, hogy Péan mögött az Elysée-palota, de legalábbis a francia Szocialista Párt áll, és arról is, hogy a kormány megakadályozhatta volna a könyv megjelenését. Mitterrand elnök két tanácsadóját, majd Pierre Mauroy miniszterelnököt küldte 2011. nyár 157
