Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 2. szám - BÉKEFENNTARTÁS ÉS BIZTONSÁG - Vincze Dalma: A NATO átalakuló koszovói jelenléte
Vincze Dalma Koszovó függetlenségének kikiáltása után folytatódott az Európai Unió tagállamai közötti egyeztetés. A rendkívüli ülés eredményeként született tanácsi következtetések rögzítik a koszovói rendezéssel kapcsolatos elvi, politikai elemeket (az EU vezető szerepvállalása a rendezési folyamatban, polgári misszió kiküldése, az európai perspektíva megerősítése), valamint lehetőséget biztosítanak a tagállamoknak arra, hogy saját belátásuk és belső jogrendjük szerint járjanak el Koszovó elismerését illetően. A közös állásfoglalás tehát a függetlenség elismerésének kérdését egyértelműen az egyes tagállamok döntésére bízta.30 A Koszovó demokratikus fejlődését figyelemmel kísérő nemzetközi testület, a Nemzetközi Ellenőrző Csoport (International Steering Group, ISG) 2008. február 28-án Bécs- ben alakult meg. A csoportot a térség fejlődése iránt elkötelezett államok alkotják; munkájában megalakulásakor tizenöt, jelenleg huszonöt ország, valamint az Európai Unió Tanácsa, az Európai Bizottság és a NATO képviselői vesznek részt.31 A csoport Pieter Feithet nevezte ki nemzetközi civil képviselőként, így ő lett az Európai Unió első koszovói főképviselője. Az ISG megalakulása és Feith kinevezése jelzi, hogy bár az Ahtisaari- terv nem élvezte a felek egységes támogatását, a koszovói államépítés mégis ennek nyomán indult meg. Az ország függetlenségét a kézirat lezárásáig32 hetvenöt ország - köztük Magyarország - ismerte el; a NATO tagjai közül csak Görögország, Szlovákia, Románia, Spanyolország és az EU-tagok közül még Ciprus nem. A függetlenség kikiáltása új helyzetet teremtett a NATO-nak. A koszovói kérdés mellett a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságon belüli folyamatok is meghatározták a NATO változó koszovói politikáját és jelenlétét. Az 1999-es eseményekkel a Milosevic-féle nacionalista politika is romokban hevert. A NATO légi csapásainak gazdasági következményei, valamint a NATO Koszovóval kapcsolatos követeléseibe való „hallgatólagos beleegyezése" súlyosan megtépázta Milosevic hitelét, így 2000. végi bukása nem volt meglepetés.33 A szerb demokratikus erőknek a választásokon aratott győzelme lehetőséget teremtett a belső demokratikus reformokra; az ország nemzetközileg „szalonképessé" vált. Ennek egyik megnyilvánulásaként Szerbia, a többi balkáni országhoz hasonlóan az EU által indított Stabilizációs és Társulási Folyamaton keresztül az európai integráció részévé vált. A belpolitikai változások nyomán a szerb külpolitika irányultsága is megváltozott, és szorosabbá vált az ország és a NATO együttműködése is. E közeledés első látható megnyilvánulása volt a szövetség és Belgrád együttműködése 2000 telén és 2001 tavaszán, az albán szakadárok fellépése okozta dél-szerbiai, úgynevezett Presevo-völgyi válság34 megoldásában. 2001 februárjában Goran Svilanovic jugoszláv külügyminiszter és Nebojsa Covic miniszterelnök-helytettes a NATO-ban járt és az Észak-atlanti Tanács előtt ismertette a dél-szerbiai válság békés megoldására vonatkozó szerb terveket. A jugoszláv kormányzat és a NATO vezetői között rendszeressé vált a felső szintű érintkezés. 2001 márciusában - elsősorban a Presevo-völgyi helyzet ellenőrzése érdekében 122 Külügyi Szemle
