Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - KELETI PARTNERSÉG - Romsics Gergely - Végh Zsuzsanna: Támogatókkal, koalíció nélkül? A keleti Partnerség támogatói és a kezdeményezés jövője
Romsics Gergely-Végh Zsuzsanna hírét természetesen fenntartásokkal fogadta, mivel saját mediterrán érdekeinek versenytársát pillantotta meg a keleti dimenzió revitalizálását jelentő vállalkozásban. 2008-ban - amely a francia elnökségi periódust is magába foglalta - a körvonalazódó kezdeményezéssel kapcsolatban tartózkodó álláspontot foglalt el, kerülte a vélemény- nyilvánítást. 2009-re a francia álláspont óvatos támogatássá módosult, közepes erejű gesztusként értékelhetjük, hogy a májusi prágai csúcson megjelent Francois Fiiion miniszterelnök és Bemard Kouchner külügyminiszter. Ennek hátterében mindenekelőtt a lengyel diplomácia offenzíváját sejthetjük, melynek célja az volt, hogy Franciaország vállalkozzon Varsóval partnerségben egy új Dél és Kelet közötti status quo kialakítására, azaz a két szomszédságpolitikai dimenzió viszonyának középtávú rendezésére.26 Egészen 2011 elejéig úgy tűnhetett, a két dimenzió szétválasztása azért nincs a francia kormány ellenére, mert ez lehetőség a 2:1 arányú forrásmegosztás rögzítésére is. Egyre szaporodtak ugyanis azok az elsősorban szakértői és új tagállamok felől érkező vélemények Európában, amelyek arra mutattak rá, hogy az arab világban a demokratizáció feltételei nem adottak, és ott éppen ezért legfeljebb stabil autoriter partnereket lehet találni. Ehhez képest a keleti dimenzió a valódi demokratizáció lehetőségét látszott kínálni. A posztszovjet államok demokratikus kilátásai azonban évek óta inkább romlottak, mint javultak. Ez is elősegítette azt, hogy az arab világban kirobbant forradalmakra hivatkozva Franciaország az élére álljon annak a spanyol, görög, szlovén, ciprusi és máltai támogatással is rendelkező mediterrán kezdeményezésnek, amely hosszabb idő után első alkalommal vetette fel a forrásmegosztás felülvizsgálatát. A felvetés országonkénti bontás helyett az egy főre jutó támogatás összegéből kiindulva igényel több támogatást a déli partnereknek, egyben az európai hitelezési gyakorlat intenzívebbé tételét, és az Európai Befektetési Bank hitelkeretének bővítését is javasolva.27 Bár úgy tűnik, a Külügyek Tanácsának február 21-i ülésén a kezdeményezés - legalábbis első inkamációjában - elvérzett, világos, hogy Franciaország nem tekinthető a Keleti Partnerség támogatójának. Bár ebből nem következik, hogy a kezdeményezés egészét elvetné, kétségtelen, a két periférián zajló ellentétes irányú változások következtében úgy ítéli meg, az idő újra alkalmas a Mediterrán Unió szomszédságpolitikai vonatkozásainak dinamizálására.28 Saját közvetlen déli érdekei mellett Párizs magatartását egy közvetlen érdektengely is befolyásolja. Bár a francia-orosz viszony intenzitása nem hasonlítható a német-orosz kapcsolatéhoz, egészében mégis a két nagyhatalom közötti kölcsönös megbecsülésből táplálkozó szívélyesség jellemző, amely a francia külpolitikát is érzékennyé teszi az Oroszország érdekeit esetleg sértő európai kezdeményezések iránt.29 Éppen ezért a Keleti Partnerségre vonatkozó francia támogatás hőfokát az is nagyban módosíthatja, hogy Moszkva mennyiben fogadja el a kezdeményezést, illetve francia értékelések szerint az mennyiben irányul valóban orosz érdekek ellen. Amíg sikerül az európai-orosz konfrontációt elkerülni (ahogy erre például a 2010. májusi lengyel kezdeményezés kísérletet tett), a legalább formális francia támogatás is biztosított a Keleti Partnerség 118 Külügyi Szemle
