Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - KELETI PARTNERSÉG - Romsics Gergely - Végh Zsuzsanna: Támogatókkal, koalíció nélkül? A keleti Partnerség támogatói és a kezdeményezés jövője
Romsics Gergely-Végh Zsuzsanna jövőbeni irányt igyekeztek kijelölni. Az egyik megközelítés, amelynek mások mellett Michael Emerson, a Centre for European Policy Studies vezetője, egyben talán a legbefolyásosabb európai külpolitikai szakértő is szószólója lett, a merev kondicionalitás helyett határozottabb nyitást és érdemi gesztusokat várt volna el, valamint több rugalmasságot, tehát „politikusabb" kezdeményezést a bizottság részéről.11 A másik, amelyet a német soros elnökség is zászlajára tűzött, az eszközök elmélyítésére helyezte a hangsúlyt, több és mélyebb kooperációra törekedve, esetlegesen a partnerállamok egymás közötti együttműködését is előmozdítva az akcióterveket meghatározó bilaterális módszer mellett.12 A problémák kezelésére a szomszédságpolitika iránt váratlan érdeklődést tanúsító német soros elnökség és az európai kutatói közösség végül a két egymást támogató elgondolást egyesítő. ENP Plus néven emlegetett új eszközrendszer felvázolása révén reagált. Ezzel párhuzamosan felerősödtek a hangok a déli és keleti dimenzió szétválasztása és a dimenzión belüli programok integrációja mellett. A német elnökség azonban végül kevés érdemi eredményt tudott felmutatni a területen, elsősorban azért, mert energiáit a holland és francia népszavazási kudarc után az integrációs folyamat újraindítása kötötte le.13 A 2007 végére így kifulladt reformkezdeményezések sajátos újjáélesztésére végül 2008 tavaszán történt kísérlet. Nicolas Sarkozy francia elnök 2008 elején jószerivel előkészítés nélkül vetette fel egy Mediterrán Unió tervét, amely több szempontból (multilateralizmus, rugalmasság, mélyítési potenciáli) felkarolta a korábbi kezdeményezéseket, egyben azonban a déli dimenzió összeurópai jellegét is felszámolta volna. Utóbb - elsősorban Berlin kemény fellépése miatt - a Mediterrán Unió megmaradt közös európai intézménynek, amely a szomszédságpolitikai forrásokon kívül új támogatásban sem részesül. Bár történetét itt nem feladatunk feldolgozni, érdemes - már csak összehasonlíthatósága miatt is - megjegyezni, hogy a kezdeményezés azóta jórészt kudarcnak bizonyult, mivel sem a partnerek, sem a legtöbb európai állam nem bizonyult igazán elkötelezett résztvevőnek.14 A szomszédságpolitika két dimenziója között a francia kezdeményezés nyomán aszimmetria keletkezett. A végül Keleti Partnerség néven intézményesült, eredetileg lengyel-svéd kezdeményezés ezt igyekezett orvosolni, egyben szinte minden tekintetben megteremtette a korábban megfogalmazott ENP-Plus-elvek implementációjához szükséges intézményi feltételeket. Az eredeti ENP-keretek meghaladásaként értelmezhető ugyanis a tematikus multilaterális párbeszédek beindításának a terve, amely fontos közös politikákat is „átjárhatóvá" tenne a partnereknek. A társadalmi kapcsolatok hangsúlyozása szintén az együttműködés mélyebb jellegét domborította ki, ahogy a szabadkereskedelmi szerződések lehetőségének kiemelése is.15 Egészében véve azt mondhatjuk, hogy a Keleti Partnerség mint keret messze nagyobb potenciállal bír, mint elődje. Ennek ellenére máig elmaradt a teljes intézményi keret tartalommal való feltöltése, és ez csak részben magyarázható a partnerek ingatag elkötelezettségével, az 112 Külügyi Szemle
