Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 4. szám - EURÓPA - Tóth Erika: A "weimari háromszög" szerepe - a német-francia-lengyel együttműködés kilátásai
Tóth Erika A weimari háromszög teljesítményét többen az 1963-as német-francia Élysée- szerződéssel veük össze, pedig a hasonlóságok ellenére aránytalan lenne annak eredményeit a német-francia együttműködéshez mérten számon kérni. A leglényegesebb különbség az, hogy a német-francia kooperációval ellentétben a weimari együttműködésnek nincs is szerződéses alapja (nincs elhatározott agenda, amelyet a tárcáknak kötelező lenne végrehajtaniuk), az életképessége így még jobban függ az egyes államok politikusainak, vezetőinek elszántságától. Mivel nem egy kormányközi megállapodáson alapul, csupán egy néhány oldalas „közös nyilatkozat", a céljai sokféleképpen interpretálhatók, tévedés olyan szándékokat is számon kérni rajta, amelyekhez nem adottak a feltételek. A háromszög sajátosságát kifejező, legtömörebb definíció Roland Dumas francia külügyminisztertől származik: „A weimari háromszög az, ami..."9 Bár a német-francia együttműködés sem egy szervezetben valósul meg, a kooperációs intézményei (a parlamentekben, a kormányzatban és az alsóbb szinteken) mégis szilárdak. Különbség az is, hogy a második világháború után a német-francia együttműködés nem érdekazonosság alapján jött létre, az intézményes keret elsősorban a konfliktusmegoldást szolgálta (miközben más tagállamok a saját lehetőségeik korlátozását, Európa direktóriumát látták benne). A weimari háromszög vitathatatlan eredménye, hogy harmonizálta Franciaország és Németország érdekeit Közép- és Kelet-Európábán, hozzájárult az EU stabilizálásához, és megkönnyítette az EU keleti bővítését. Látható eredmény, hogy állandóvá váltak a felső szintű látogatások, viszont nem valósult meg politikai koordináció. Sem stratégiai impulzusok nem indultak ki a triótól, sem egyeztetési mechanizmusként nem működött olyankor, amikor fontos európai kérdésekben a három ország érdekei ütköztek egymással. Nem vált diplomáciai, politikai egyeztető fórummá, és a kibővített Európai Unióban nem játszott lényeges szerepet. Fontos kérdésekben a feleknek ritkán sikerült egyetértésre jutniuk, éppen ellenkezőleg. Példa erre az iraki háborúval kapcsolatos nézeteltérés, annak ellenére, hogy a trilaterális együttműködés fontos területe a biztonság- és védelempolitika (a védelmi miniszteri találkozók éppoly gyakoriak, mint a külügyminiszteriek).10 A politikai mellett a civil dimenzió a második legfontosabb terület, amelyhez nagy reményeket fűztek, annál is inkább, mivel az segíthet az előítéletek felszámolásában, és akkor is be tudja tölteni szerepét, ha a politikai lelkesedés alábbhagy. A civil együttműködés kialakult ugyan, különösen az ifjúsági cserekapcsolatok terén, az eredmények viszont messze elmaradnak a lehetőségektől: lényegében minden állami kezdeményezésre, közpénzekből valósult meg, a tudomány, a kultúra és az önkormányzatok terén nem jött létre érdemi hálózat.11 Az együttműködés a három ország társadalma, közvéleménye előtt levéssé ismert, a széles lakosság körében nem sikerült elindítani a „weimari szellem"-et, nem adott impulzusokat az „európai gondolat" vitájához sem.12 A trió eredményességét vizsgáló értékelésekben mérföldkőként jelenik meg a 2004-es dátum. Ezt részben az indokolja, hogy a lengyel csatlakozással, az EU keleti bővítésével 30 Külügyi Szemle
