Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - MAGYARORSZÁG ÉS KELET-KÖZÉP-EURÓPA - Kiss J. László: Közép-Európa: "elképzelt terek" és a 21. század kihívásai
Kiss ]. László és gyakorlat azonban nem csupán területi, hanem sajátosan funkcionális logika is. Az EU peremországainak ugyanis az unió nem csupán a „tagság versus nem tagság" kizárólagossága alapján politizál és cselekszik, hanem abban az értelemben is, hogy a teljes jogú tagság küszöbe alatt miképp lehet megváltoztatni a határok minőségét, azaz olyan funkcionális „áteresztő" határokat létrehozni, amelyek az EU soft power erejével az integrációs térség határain túl is az együttműködést és a biztonságot erősíthetik. A visegrádi országok esetében így a peremhelyzet a 2004-ben létrejött európai szomszédságpolitika (European Neighbourhood Policy, ENP) egy közös páneurópai Ostpolitik, amely egyúttal növelheti a közvetlenül érintett tagállamok EU-ban játszott szerepének stratégiai értékét. Ebben a folyamatban Lengyelország geopolitikai érdekei különösképpen meghatározók. Az unió keleti határa Lengyelország csatlakozásával 1143 kilométer hosszan az EU leghosszabb szárazföldi határa. Az integrációs peremhelyzet - Csehország kivételével - minden visegrádi országban külpolitikai feladat, jóllehet a négy ország között a közös intézményi tagság ellenére a biztonságpolitikai percepciók hangsúlyai és a geopolitika súlypontjai nem teljesen azonosak. Ezek a különbségek kiterjednek az Oroszországhoz való viszonyulás és az EU/NATO és Oroszország közötti térségben megfigyelhető integrációs konkurencia különböző geopolitikai kérdéseire is. Lengyel- ország szomszédságpolitikájában Fehéroroszország és Ukrajna áll a középpontban, míg Csehországnak nincsenek külső keleti határai. Magyarország szempontjából a déli dimenziónak, a nyugat-balkáni régiónak a keletinél nagyobb jelentősége van. Ebből következik, hogy Lengyelország lehet az Európai Unió Ostpolitik]ónak meghatározásában a legaktívabb partner, mivel Varsó a legközvetlenebbül érdekelt abban, hogy a tőle keletre eső területek - mindenekelőtt Ukrajna - az integrációs folyamat részeivé váljanak. Ezzel függ össze, hogy a német-orosz közeledés miatt történelmi és geopolitikai okoknál fogva elsősorban Lengyelország kerülhet érzékeny helyzetbe, és ennek hatásai a visegrádi együttműködésben is érezhetők. Mindazonáltal Varsó számára a 21. században az EU és NATO centrális államának számító Németország és Oroszország közötti együttműködés tényleges biztonságpolitikai fenyegetést nem jelenthet. Varsónak két alapvető választása van: a kölcsönös érdekek alapján kooperatív kiegyezés Oroszországgal és a még elmélyültebb kapcsolatok folytatása Németországgal, avagy az amerikai külpolitika „előretolt bázisa" szerepének a betöltése. A cseh politika hasonló helyzetben van: Németország és Oroszország között egy elfogadható pozíciót kell találnia, vagy Lengyelországgal együtt egy középeurópai amerikai „hídfő" politikai követelményeinek megfelelni. Az amerikai rakétavédelmi tervekben az elkötelezett lengyel és cseh részvétel jelezte, hogy a visegrádi országok „déli" és „északi szárnya" között különböző biztonságpolitikai percepciók vannak. Lengyelország és a Cseh Köztársaság hajlamosnak mutatkozott, hogy az atlanti pozíció erősítésének opcióját állítsa szembe a német-orosz kapcsolatokkal, és ezt 56 Külügyi Szemle
