Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)

2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Berkics Erika: Spanyolország történelmi nemzetiségei és régiói

Spanyolország történelmi nemzetiségei és régiói Berkics Erika Bevezetés panyolország tartományait hihetetlen sokféleség jellemzi. Az andalúz semmi­ben sem hasonlít a vizcayaihoz, a katalán teljesen más, mint a galíciai, és ugyanez k J a helyzet a valenciai és a kantábriai között. Ezt a félszigetet, mely annyi évszá­zadon át különböző királyságokra tagolódott, az öltözködés, a törvények, nyelvek és pénznemek terén mindig sokféleség jellemezte" - írta Jósé Cadalso (1741-1782) a Marokkói levelek-ben.1 Ezt a regionális sokféleséget - melyet a természeti sajátosságok, a történelem és a nemzetiségek nyelve, kultúrája formáltak - elsőként az 1978-ban elfogadott spanyol al­kotmány ismerte el. Deklarálta az „egymással határos, közös történelmi, kulturális és gazdasági sajátosságokkal rendelkező tartományok, szigetek és történelmi régiók jo­gát saját önkormányzatuk és autonóm közösségek létrehozására" (143. §), rendelkezett az autonómia megszerzésének módjairól (143., 144., 151.§), az autonómia-statútumok alapelveiről (145., 147.§), valamint a hatáskörök megoszlásáról a központi kormány és a regionális önkormányzatok között (148—149.§).2 Ezzel egy olyan közigazgatási rendszer alapjait teremtette meg - és egyben gazdasági, politikai, kulturális teret biztosított az eltérő identitású régiók számára a „spanyol nemzet megbonthatatlan egységén" belül -, mely választ kívánt adni a többség-kisebbség évszázados problémájára, és amelynek si­kereit a szakirodalom a decentralizáció és föderalizáció tanulmányozandó példájaként állítja a nemzetiségi konfliktusokkal terhelt társadalmak elé.3 Tanulmányunkban a spanyolországi nemzeti/nemzetiségi kisebbségek - elsősorban a baszk, galíciai és katalán kisnemzetek - önrendelkezési igényét legitimáló folyamat néhány aspektusát tekintjük át, rövid történelmi kitérővel. 2010. ősz 97

Next

/
Oldalképek
Tartalom