Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - MAGYARORSZÁG ÉS KELET-KÖZÉP-EURÓPA - Kiss J. László: Közép-Európa: "elképzelt terek" és a 21. század kihívásai
Kiss J. László 2004-ben az uniós csatlakozás a négy visegrádi ország és Európa fejlődésében gyors felzárkózást és regionális önszerveződést ígért, olyan fejlődést, amelyben a közös uniós követelmények hatására viszonylag homogén térség alakul ki, a korábbi megosztott határrégiók feloszlanak és közös fejlődési övezetek jönnek létre, az integráció funkcionális logikája az etnikai kérdések számára is kedvező feltételeket teremt. A térség 1990 után már nem a Szovjetunió ütközőövezete és nem az uniót Oroszországtól elválasztó szürke övezet, nem a „kompországok" halmaza, ám a formális-jogi kereteken kívül még nem vált az EU egységesülő fejlődési régiójává. A kisebbségi problémák nem kerültek le a régió országainak kétoldalú kapcsolataiban a napirendről, ahogy ezt a magyar-szlovák viszony mutatja. Az Európai Unióban a visegrádiak részéről nincsen a közép-európaiságról olyan értelemben szó, mint ahogyan a skandinávok működtetik a regionális együttműködést.26 Az unió bővülése kedvez ugyan a regionalizálódási tendenciáknak, ám Közép-Európa a csatlakozást követő hat esztendő után sem vált a társadalmak és politikai elitek saját identitással rendelkező politikai és kulturális térségévé. Ugyanakkor a térség országaiban a rendszerváltás messzemenően megvalósult. Közép- és Kelet- Európa államai az EU és NATO tagjai, valamennyien piacgazdaságok. Következtetésképpen Václav Klaus szerint a fejlődés eredménye éppen az, hogy a régió nem tekinthető egy „speciális területnek". Ha ezek az országok nem is állnak a gazdasági fejlődésben olyan szinten, mint a nyugat-európai államok, semmilyen értelemben nem tekinthetőek „különleges esetnek". Az egy főre eső osztrák és cseh jövedelem közötti különbség nem nagyobb, mint Írország és Portugália vagy Görögország között, nem beszélve Észak- és Dél-Olaszország vagy Párizs és a vidéki Franciaország közötti különbségről.27 Václav Klausszal ellentétben a kritikus vélemények azt hangsúlyozzák, hogy az EU politikája a politikai geometria szabályai szerint változó érdekkoalíciókból áll, s ezek nem feltétlenül felelnek meg minden esetben a térségi összetartozás követelményeinek. Ez már a csatlakozási tárgyalások alatt is tapasztalható volt. A visegrádi államok térségével azonosítható Közép-Európa fejlődési zónaidőt váltott ugyan, ám ez azt jelenti, hogy a térség Európa külső perifériájából belső perifériává vált, amelyben a fejlődés legkülönbözőbb gazdasági és politikai formái megtalálhatók. A csatlakozást követő jó fél évtized után a „csatlakozási válságok", a gazdasági-pénzügyi válság és ezek belpolitikai következményei miatt a térség belső differenciálódása és egyenlőtlen fejlődése meglehetősen nehézzé teszi a tartós tendenciák kiszűrését. A 2008 őszén kitört pénzügyi válság Lengyelország kivételével mindenütt visszaesést okozott. Egyesek szemében Közép- Európa kétfelé szakadt, egy Nyugat- és egy Kelet-Közép-Európára. A térségben vannak kevésbé átpolitizált, már a nyugatias típusú fejlődés sajátosságait jobban magukon viselő olyan államok, mint Csehország és Szlovénia, ám olyan országok is, mint az euró bevezetésében sikeres Szlovákia, amely a fiatal államiság birtokában integrációs keretekben egy radikális nemzetépítési program megvalósítására törekszik. A térség másik jellemzője az egykori éllovasnak tekintett Magyarország, amely a túlpolitizált belső 50 Külügyi Szemle
