Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Harsányi Iván: Egy európai középhatalom külpolitikai mozgásterét meghatározó tényezők a XXI. század elején
Egy európai középhatalom külpolitikai mozgásterét meghatározó tényezők Megnőtt mozgástér - előnyökkel és gondokkal A XX. század utolsó ötödében a spanyol politika mozgástere, századok óta először, igen gyorsan nőtt, bizonyítva, hogy az országot adottságai - ha megszabadul a tekintélyuralmi béklyóktól és a gazdasági babonáktól - roppant teljesítményekre tehetik képessé. Ezt elsősorban a második olajárrobbanás utáni ipari rekonstrukció, az EK-források lendületes kiaknázása, majd az Európai Uniót létrehozó maastrichti szerződés révén létesült támogatási formák találékony felhasználása, illetve az általuk fölgyorsított gazdasági fejlődés mozdította elő. Ez a trend átívelt a pártok kormányváltásain. Ha a XX. századot vizsgáljuk, ez az időszak (egészen 2008-ig) az évszázad leghosszabb prosperáló időszaka volt, egyetlen, nem túl heves, elsősorban a pénzügyeket és a munkaerőpiacot érintő megszakítással (benne a pezeta kényszerű leértékelésével), 1993-ban. Ha összevetjük más, hasonlóan fellendülő időszakokkal (az I. világháború első évei, a Primo de Rivera- korszak egy-két éve, az 1959 utáni fejlesztési kurzus), ennél gyorsabb ütemű fejlődést csak az utóbbi eredményezett - ám csak 11-12 éven át és rosszabb szerkezetben. Ezúttal azonban a prosperitás huszonhárom éven keresztül tartott, viszonylag egyenletes növekedési ütemmel, és a reálgazdaság radikálisan javuló ágazati struktúrájával. Ez a közel negyedszázad, amelyben a két nagy párt fölváltva kormányzott (PSOE: 1982-1996, PP: 1996-2004, PSOE: 2004—), több vonatkozásban is történelmi határvonalakon lendítette át az ibériai országot. Az ország az egy főre számított bruttó hazai termék tekintetében rohamosan közeledett az EK, majd az EU átlagához. 1995-ben annak 79%- án állt, 2006-ra már jelentősen a fölé emelkedett (105%), első ízben előzve meg Olaszországot. (A kormány akkor már Franciaország megelőzését tűzte ki középtávú célul.)7 A spanyolok már az első körben csatlakozhattak az euróövezethez. Míg Spanyolország korábban túlnyomórészt tőkefelvevő ország volt, most egyre nagyobb mértékben ruházott be külföldön. Nagyvállalatai megjelentek az egykori birodalom négy sarkában, Latin-Amerikától az afrikai földrészig. Afrikában új nagykövetségek és konzulátusok sora nyílt meg. Nagyvonalú támogatásokkal-kölcsönökkel segítette nyersanyag-lelőhelyek fölkutatását, az infrastrukturális fejlesztést, az oktatást. 2006-ban a kormány jóváhagyta az Afrika Tervet, amely a legszegényebb országok megsegítését szolgálta, és a felhasználható összeget évről évre növelte. (2007-ben ez 4 milliárd 300 millió euró volt.) A spanyol Repsol YPF vállalat Líbiában, Murzuq térségében óriási új olajmezőt tárt föl.8 Spanyolország 16,5 millió eurót ajánlott föl a polgárháborúban kivérzett Szudán helyreállítási munkáira.9 A 2007. augusztus 15-i perui földrengés után jelentős újjáépítési terv finanszírozását vállalta.10 A mozgástér dinamikus bővítésének csak egyik, bár a jelek szerint legfontosabb háttere a gazdaság volt. Spanyolországnak a nemzetközi „közéletben" játszott szerepe is szélesedett. A szocialista kormányzatok éveiben megpróbált (váltakozó sikerrel) közvetítő szerepet játszani az EU vezető szervei és Kuba, illetve más latin-amerikai forradalmi kormányzatok közötti feszültségek oldásában. 2010. ősz 27
