Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - MAGYARORSZÁG ÉS KELET-KÖZÉP-EURÓPA - Kiss J. László: Közép-Európa: "elképzelt terek" és a 21. század kihívásai
Kiss J. László A Közép-Európa-vita eredete és „hullámai" Közép-Európa fogalmának sokdimenziós jellege egyidejűleg azt is mutatja, hogy a vitáknak és a fogalom alkalmazásának változó történelmi „hullámai" voltak, s ezek Közép-Európa tartalmát mindig új megvilágításba helyezték, olykor a folytonosságot, olykor annak hiányát jelezve. Közép-Európa problémáinak gyökerei Európa első multinacionális békekonferenciájáig, a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békerendezésig nyúlnak vissza, amelynek nyomán a felemelkedő és tengerentúli birodalmakat kiépítő angol és francia nagyhatalmakkal szemben a kontinens középső részének fejlődése kisiklott. A kialakuló nagyhatalmi rendszer Európa középső részének a megosztottságán, Németország helyett a „német országok" status ivójának a fenntartásán alapult. Németország az újkor kezdete óta a nagyhatalmakat elválasztó sokalakú ütközőövezet, kisebb és nagyobb területi államok halmaza volt. A nagyhatalmak időről időre ebbe a „senki földjébe" avatkoztak bele, s nem fordítva, ahogy Németország agresszívan avatkozott be az európai egyensúlyrendszerbe a 20. században. Az európai kontinenst csak Közép-Európa megosztott amorf állapota tarthatta egyensúlyban, és ennél fogva a Németország létrejöttével együtt járó bármilyen hatalmi koncentráció a hatalmi egyensúly felmondásával volt egyenértékű. 1871-ig a német önrendelkezés és az európai stabilitás feszültsége, ezt követően a német egységállam megvalósulása vált az európai nemzetközi rendszer strukturális problémájává. A bismarcki egységállam egy olyan nemzetközi rendszerben jött létre, amely több mint két évszázadon át a létezésének tagadásán alapult. Az ilyen feltételek között létrejött Németország a hegemónia megszerzéséhez egyszer túl gyenge, másszor a kontinentális egyensúly elfogadásához túl erős volt, s ez időről időre az ellenhatalmak szövetségét hívta életre. A német birodalom létrejöttével Európa „közepe" többé nem objektum, hanem a kontinentális politika alakító tényezőjévé vált, egyszer a törékeny egyensúlyba beilleszkedő bismarcki nagyhatalomként, másszor a német külpolitika hegemóniáját célzó kontinentális (közép-európai) és globális (imperialista) opcióinak a meghirdetésével.9 Mindez azt jelentette, hogy Mitteleuropa egyszerre lehetett a globális gyarmatpolitika megteremtésének kontinentális bázisa, ám az első világháború után elveszett gyarmatok egyfajta kontinentális kárpótlása. Ahogy Nagy-Britannia és Franciaország gyarmatbirodalmának elvesztése után az európai integráció keretében törekedett preferenciális kapcsolatokat kiépíteni egykori tengeren túli térségeivel, úgy a második világháború után a demokratikus Németország Közép-Európa iránti felelőssége a térség országainak támogatásában öltött formát az euroatlanti integrációs folyamatban. Közép-Európa a történelmi német kérdés mellett a dunai monarchia felbomlása után kapott újabb értelmet. Az első világháborút követően a dunai monarchiában integrált Közép-Európa széthullása és az egymástól elzárkózó protekcionista utódállamok kialakulása akkor következett be, amikor a modernizáció igénye a leginkább megkövetelte volna a határokon túli együttműködés hálózatainak és a belső piac nagytér-gazdaság 42 Külügyi Szemle
