Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 2. szám - KÖZÉP-EURÓPA - Magyarics Tamás: A kapcsolatok "normalizálása" vagy jóindulatú közömbösség? Az Egyesült Államok Közép-Európa-politikája
A kapcsolatok „normalizálása " vagy jóindulatú közömbösség? tottak, hogy nosztalgiával gondolnak vissza George W. Bushra, mint az utolsó „európai" amerikai elnökre. Bár minden hivatalos amerikai tényező az elnöktől kezdve az alelnökön át a külügyminiszterig és az alacsonyabb szintű hivatalnokokig tagadja, tényként lehet kezelni, hogy a hidegháború alatti különleges transzatlanti kapcsolat megváltozott; kevésbé diplomatikus megfogalmazásban, Európa, per se, bizonyos mértékben leértékelődött az amerikai döntéshozók szemében. Ennek okai szerteágazók; az egyik legfontosabb az amerikai-szovjet, illetve -orosz viszony megváltozása. Washingtont immár nem fenyegeti egzisztenciális veszély Moszkva részéről; sőt a mai Washington eminens célja a „stratégiai biztosítás" (strategic reassurance), ami Oroszország esetében azt jelenti, hogy az Egyesült Államok nem kívánja akadályozni Moszkva jogát a globális szerepre- hasonlóképpen Kínáét sem. Ennek az elvnek a gyakorlati megfogalmazását jelentette a Joseph Biden alelnök által a 2009-es müncheni biztonságpolitikai konferencián bejelentett „újraindítás" (reset) is. Ám különösen a közép- és kelet-európai térség északi szárnya, Lengyelország és a balti államok vélik úgy, hogy Moszkva alapvetően nem érdekelt a Washingtonnal való stratégiai együttműködésre, mert az orosz „nagy stratégia" éppen hogy az amerikaiak világméretű „puha" ellensúlyozására törekszik. Az Egyesült Államok és Oroszország stratégiai érdekei nem mutatnak túlságosan sok területen átfedést, így érdeke, hogy az Egyesült Államok katonai, gazdasági és politikai értelemben le legyen kötve olyan alacsony intenzitású konfliktusokban, amelyek nem fenyegetnek regionális, vagy azon túlnyúló konfliktusokkal; vagy a stratégiai energiahordozók tekintetében Oroszország exportőr, az Egyesült Államok importőr, és a sort még hosszabban lehetne folytatni. Noha a kontinentális Európa vezető hatalmai akár oszthatják is az amerikai „stratégiai biztosítást" Oroszországgal és Kínával kapcsolatban, lényeges különbséget fedezhetünk fel a nemzetközi kapcsolatok általános megítélését illetően Washington és az EU-tagállamok többsége között. Az unió a Robert Cooper-i posztmodern politikai entitás irányába halad, aminek egyik markáns jellemzője az erőszaknak, mint a politikai érdekérvényesítés eszközének szinte teljes kiiktatása a nemzetközi életből. (Az EU a hidegháború alatti nyugatnémet „csekkönyv- diplomáciát" folytatja „más eszközökkel"). Az amerikaiak azonban, még Barack Obama is, sokkal nagyobb szerepet szánnak a fegyveres erőknek a nemzetközi életben- a korábban használt kifejezéssel élve „normális", „modern" államként viselkedik az Egyesült Államok. Washington globális dimenzióban gondolkodik, az EU vezetőinek a horizontja némileg alacsonyabban van. Az amerikaiak tudatosan fejlesztik erőbevetési (force projection) képességeiket, az európaiak tudatosan nem túlzottan igyekeznek ilyen képességekre szert tenni (és a jelenlegi védelmi kiadások mellett nehéz is lenne nagyarányú fejlesztéseket végrehajtani ezen a területen - is). 2010. nyár 73
