Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)

2010 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Pritz Pál: A nemzeti érdek a magyar külpolitikában a 20. században

A nemzeti érdek a magyar külpolitikában a 20. században talmasra, mert a polémia aligha volt több a süketek, a tényeket tendenciózus módon cso­portosítok, a fontos összefüggéseket tudatosan/tudattalanul elhallgatok párbeszédénél. Tisza István hidta, hogy ebből a háborúból még az adott pozíció megtartásával sem le­het jól kikerülni: ha győzünk, akkor a németek szava lesz itt a meghatározó, ha veszítünk, akkor az antant szabad folyást enged majd a nemzetiségek önállósodási törekvésének. Olyan volt a helyzet, hogy nem lehetett ezt a végzetet elhárítani.3 Nincs hely ennek a témának a kifejtésére. Itt elegendő annak rögzítése, hogy amikor 1918. november 3-án a már nem is létező Monarchia nevében Viktor Weber tábornok Padovában aláírja a fegyverszüneti megállapodást, akkor ebben a Dunai-medencei térség­ben már nem csupán a nemzeti, hanem a társadalmi kérdés is napirendre került. Tehát tár­sadalmi forradalmak győzedelmeskednek. A magyarság tragédiája az volt, hogy a Károlyi Mihály neve szimbolizálta őszirózsás, polgári demokratikus forradalom nemhogy nem tudta (a széles körökben kitéphetetlenül élő, az 1989-1990-es rendszerváltás nyomán is­mét virulenssé váló felfogással szemben szögezzük le nagyon határozottan: nem tudhatta) megvédeni a történelmi Magyarországot, de arra sem volt képes, hogy a saját társadalmi programját, a polgári demokratikus Magyarország megteremtését megvalósítsa. Károlyi Mihályt leginkább azért szokás bírálni, hogy - úgymond - naiv volt a győz­tesek tényleges szándékaival szemben, s nagyon elkésve tett lépéseket az ország ha­tárainak megvédésére. Az első dolgában magam is úgy vélem, hogy Károlyi nagyot tévedett, ám a második dolgában csak az marasztalhatja el, aki meghamisítja az 1918. november 13-án Belgrádban aláírt katonai konvenció értelmét, amely olyan pillanatnyi siker volt, amelyet aztán a győztesek érdekeinek logikája tépett szét. Aki Károlyit elma­rasztalja az ország fegyveres védelmének elmulasztásában, nem veszi tudomásul azt a tényt, hogy a katonák torkig voltak az addig kénytelen-kelletlen elviselt szenvedések­kel, hogy nekik maximum a szülőföld védelme volt a fontos, ám a haza távoli szeglete­inek sorsánál messze jobban izgatta őket egyéni életüknek a jobbra fordulása. Tehát ismételjük meg: Károlyi Mihály a történelmi Magyarországot nem védhette meg, ellenben - bár itt is erőteljes tendenciák működtek akarata ellenére - egyéni politi­kusi gyengesége, hogy abban az irgalmatlanul nehéz helyzetben, amelybe a Vix-jegyzék átadásával az antant manőverezte, nem tudta felmérni a belpolitikai helyzetet, s tényleg elhitte, ha a szociáldemokratáknak átadja a kormányt, megőrizheti az államfői hatalmat. * A két világháború közötti magyar diplomácia egyik kitűnősége, Barcza György - 1938 és 1941 között Őfelsége kormányánál képviselte Magyarországot - visszaemlékezésé­ben (nagyon sok kortársa máig elevenen élő nézetét megfogalmazva) elvitatja Károlyi Mihály forradalmának nemzeti jellegét, szerinte nem képviselt nemzeti érdeket.4 Való­jában azonban az 1918. őszi magyar polgári demokratikus forradalom minden szem­pontból nemzeti alapon állt. Jóllehet magát november 16-án «épköztársaságnak dekla­rálta, sokkal inkább volt nemzeti, mint népi. Nemzeti a szó valódi, történeti tényanyag 2010. tavasz 173

Next

/
Oldalképek
Tartalom