Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Pritz Pál: A nemzeti érdek a magyar külpolitikában a 20. században
Pritz Pál alapján megragadható értelemben, ami azt is jelenti, hogy a nemzetté válás hosszúhosszú folyamata okán a nép és a nemzet között hatalmas szakadék tátongott.5 Téved Barcza György, amikor azt írja, hogy nem volt véres ez a forradalom. Valójában - bár minden vonatkozásban megnyugtató kutatások híján pontos számokat nem ismerünk, ám számos jel alapján elmondható, elmondandó: nem csupán a Tanácsköztársaság és az annak nyomán berendezkedő ellenforradalom volt véres -, az őszirózsás forradalom időszakában sem kevés véres esemény történt.6 Mert Károlyi Mihály polgári demokratikus forradalmának jutott első helyen feladatul, hogy megzabolázza a négyéves fömegháborúban, a hatalmas tömegek egyéni élete és érdeke szempontjából teljességgel értelmetlen háborúban felgyűlt véres indulatokat. Mert Batthyány Ilona grófnő és társai helyesen adták ki és terjesztették 1918. november elején a jelszót: „Mihályt erősíteni, mert utána jön a bolsevizmus." És Károlyi Mihály valóban ennek megfelelően cselekedett.7 A nép indulata akkor sok arisztokratának az életét kioltotta volna. Gróf Bethlen Istvánnak is menekülnie kellett az erdélyi Sámsondon lévő birtokáról. Családjával a közeli nádasban húzták meg magukat, hogy aztán a beálló sötétben Marosvásárhelyre menekülhessenek. Bethlen István azonban tudta, hogy Károlyi Mihály forradalmánál sokkal inkább az őt felkoncolni akaró néppel van a „baj". Ha másként lett volna, akkor külföldre menekül tovább. O mégis a forradalmi fővárost választotta, ahol már biztonságban volt, s ott egy ideig Károlyi Mihállyal igyekszik együtt politizálni.8 Amikor a kormány az államhatalom erejével véresen, statáriummal teremtett rendet, s lecsillapította a városokat és a falvakat, akkor jelentős mértékben régi nemzeti alapon politizált. És régi nemzeti alapon állt, amennyiben érzelmi és taktikai okokból képtelen volt szakítani a Szent István-i Magyarország eszméjével. * Mindezt azért is el kell mondani, mert félreértelmezik a múltat, akik szerint a Tanács- köztársaság az átmenetileg valóban sikeres északi hadjárattal többet tett volna az ország integritása érdekében, mint az őszirózsás forradalom. Természetesen eszem ágában sincs kisebbíteni ennek a hadjáratnak az értékét, ám a történelmi hűség jegyében aligha feledhető, hogy egyfelől Kun Béla és társai szeme előtt a világforradalom víziója lebegett, másfelől pedig az antant (Georges Clemenceau álságos ígéretei ezt a visszatekintő biztos pozíciójából szemlélve végképp nem takarhatják el) nemhogy nem volt megengedőbb az új rezsimmel szemben, hanem éppenséggel ekkor változtatja meg hátrányunkra álláspontját Nyugat-Magyarország tekintetében, s Párizsban - a Tanácsköztársaság példájának ausztriai másolását megakadályozandó - e terület elcsatolása mellett voksolnak. * Tárgyilagos elemző aligha vonhatja kétségbe, hogy a bolsevizmus bukása nyomán berendezkedő ellenforradalmi rendszer megszületését döntő mértékben az antant, s nem csekély mértékben az itt állomásozó, augusztusban a fővárosba is bevonuló ro174 Külügyi Szemle
