Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - OROSZORSZÁG - Sz. Bíró Zoltán: Oroszország visszatérése: kockázatok és lehetőségek
Sz. Bíró Zoltán Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlása utáni csaknem két évtizedben - leszámítva a korai orosz atlantizmus éveit - épp ekkor, 2001 ősze és 2003 késő nyara közt váltak a leginkább bizalomtelivé és együttműködővé. Az Egyesült Államokat ért terrortámadásokat követően Moszkva gyorsan és határozottan Washington mellé állt: egyetértését fejezte ki a terrortámadásokra reagáló, Afganisztánnal szembeni katonai fellépéssel is. Ez a lépés nyilvánvaló módon összefüggött azzal, hogy Afganisztán kockázatos közelségben található az egykori szovjet belső periféria új közép-ázsiai államaihoz, továbbá hogy az Al-Káida, illetve a tálib fundamentalizmus Oroszországot közvetlenül is fenyegette, mindenekelőtt a csecsenföldi konfliktus révén. Ez a gesztus- és persze az a segítség is, amelyet Moszkva nyújtott az amerikaiaknak afganisztáni háborújuk során - átmenetileg fölértékelte a Bush-adminisztráció körében a korábban gyengesége miatt egyre inkább leírt Oroszországot. Ez a fölértékelődés éles kontrasztban állt az amerikai elnöknek és környezetének korábbi kijelentéseivel, azzal a képpel, amelyet még az elnökválasztási kampány során a republikánus jelölt és tanácsadói képviseltek. Sőt a Bush-adminisztráció úgy kezdi meg működését 2001. január végén, hogy Oroszországot immár egyértelműen gyenge és periferikus szereplőnek tartja. Olyan meggyengült nemzetközi tényezőnek, amely egyetlen területen sem érdemli meg - beleértve a stratégiai stabilitás kérdéseit is -, hogy vele különleges partneri viszonyt alakítson ki és tartson fenn Washington. Az új nemzetbiztonsági főtanácsadó pedig egészen odáig elmegy - némiképp ellent is mondva a republikánus oldalon uralkodóvá vált „gyenge Oroszország"-képnek hogy őszintén feltételezze: „Oroszország veszélyt jelent a Nyugatra nézve, így európai szövetségeseinkre is. Sem ők, sem pedig mi - folytatja Condoleezza Rice -, nem tudatosítottuk még teljesen azt a veszélyt, amit a Kreml nukleáris arzenálja és ballisztikus hordozóeszközei jelentenek." Ez az a kép, illetve felfogás - a gyenge és kiszámíthatatlansága miatt kockázatokat rejtő Oroszország képe -, ami az Amerikát ért terrortámadások után pillanatokon belül megváltozik. Olyannyira, hogy ekkor veszi kezdetét az a rövid periódus, amikor Moszkva kapcsolatai éppúgy kiválóan alakulnak Európa meghatározó hatalmaival, mint az Egyesült Államokkal. És ez az az időszak, amikor az orosz elit - akkor még jelentős befolyással bíró - nyugatos és liberális csoportjai, elérhető és elérendő célnak tekintették Oroszország teljes jogú EU-tagságának elnyerését, és általában is a keleti óriás teljes körű és teljes értékű nyugati integrációjának belátható időn belüli megvalósítását. És végül, de nem utolsósorban, ez volt az a csaknem két évig tartó időszak, amikor komoly esély nyílt arra, hogy Oroszország és a Nyugat kapcsolatai tartósan - netán: végérvényesen - demilitarizálódjanak. Vagyis arra, hogy egy olyan bizalomépítő folyamat menjen végbe, amelynek következtében, ha maradnak is még ellentétek, ilyen-olyan súlyú érdekütközések, senki - se keleti, se nyugati oldalon - nem gondolja úgy, hogy létrejöhet olyan konfliktusos helyzet, amikor annak megoldásáért érdemes és elfogadott lehet- akár csak finom utalásként is - az önnön katonai erőre történő emlékeztetés. Két 52 Külügyi Szemle
