Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - ÁLLAMÉPÍTÉS - Paragi Beáta: Békefolyamathoz kötött államépítés a Közel-Keleten. A palesztin eset tanulságai
Paragi Beáta háttér hiánya, illetve a lakosság bizonyos szegmensei közötti növekvő fragmentáció tartozik. Bár a PNH 1998 és 2000 között közelebb volt ahhoz, hogy önfenntartó legyen, mint valaha, sem társadalmi-politikai politikai befolyása, sem bürokratikus intézmény- rendszere nem lehetett olyan erős, mint amilyennek azt a donorok képzelték - vagy a közvélemény kutatási adatok mérték.80 A következő évek (2000-2002) felfedték azon problémákat, amelyeknek ha létrejöttéhez egyértelműen nem is, de elmérgesedéséhez kívülálló szereplők hozzájárultak. Sem a létező palesztin társadalmi struktúra, sem a politikai élet - nem is beszélve a technikai, adminisztrációs készségekről - nem volt kellően felkészülve akkora pénzösszegek befogadására, amelyet akár a donorok, akár az izraeli kifizetések jelentettek. És ahogy annak idején a PFSZ/Fatah számára egyszerűen túl vonzó volt nem megállapodni Izraellel a hazaköltözés érdekében,81 úgy nem kevésbé lehetett vonzó nem kihasználni a külső segélyek által kínált lehetőségeket.82 A PFSZ-en belül egyébként is tetten érhető járadékvadász magatartásnak négy megnyilvánulása volt megkülönböztethető: a Fatah PFSZ-en belüli hegemonitásának konszolidálása; Arafat személyes kontrollja a PFSZ pénzügyei felett; a katonai (később biztonsági) vonatkozások fontossága a diaszpóra nemzeti (nacionalista) elitje számára; valamint köszönhetően az 1993 szeptembere után bekövetkező Arafat legitimitásának forrását is érintő változásoknak, a PFSZ intézményeinek PNH intézményeivel való felváltása.83 Ami ez utóbbit illeti, a PH - mint autonómia, kvázi állami képződmény - egyszerre emlékeztetett kliens, fejlesztő, illetve járadék-vadász államra.84 De amint az 1990-es évek közepén már világosan látható volt, „a PH valószínű addig képes túlélni a [ránehezedő] társadalmi nyomás [ellenére], ameddig hiányzik a társadalom rezsimre gyakorolt [bármiféle] hatása."85 A „társadalmi nyomás" azokra a feszültségekre vonatkozik, amelyek a tradicionális és modern társadalmi értékek, szokások közötti folytonosság, koherencia hiányából fakadnak. A donorok érdeklődésének fókuszában kezdetektől a modern intézmények86 és mechanizmusok megteremtése állt, amelyhez természetesen sehol nem különösebben nehéz olyan helyi támogatókat találni, akik azt mondják, amelyet a donorok hallani szeretnének.87 Ennek ellenére a (nemzetállami) fejlődés - következményeivel egyetemben - nem elkerülhető. A palesztin tapasztalat nem egyedülálló. Meglehetősen gyakran előfordult az utóbbi évtizedekben, hogy társadalmak meghatározó részei olyan statisztikailag nehezen mérhető, előre jelezhető identitásválsággal küzdöttek, amely magától értetődően járt erősödő agresszióval.88 Ami a donorok tevékenységének - megfogalmazott célokhoz igazodó - feltételességet illeti, az oslói folyamat első időszakában (1993-2000) a donorok a „szelektív kondicionalitás" elvét gyakorolták. Hangsúlyozták ugyan általános fejlesztéspolitikai megfontolásaikat (átláthatóság, elszámoltathatóság, jó kormányzás, emberi jogok, demokratikus normák tisztelete, civil társadalom részvétele), de nem sikerült azokat számon kérniük sem a PFSZ-en, sem a PNH-on. Ugyanez lett a sorsa annak a háromoldalú 84 Külügyi Szemle
