Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Füsti Molnár Zsuzsa: Samir Anghar: Európa, a Muzulmán Testvériség befolyási övezete
Folyóiratszemle Ebbe a csoportba sorolható az iszlám reformján munkálkodó és az európai muzulmán közösség szószólójaként híressé vált Tariq Ramadan; bár családja szervesen kötődik az egyiptomi anyaszervezethez (ő maga Hassan al-Banna unokája), mégsem tagja a mozgalomnak. Továbbá ebbe a kategóriába tartozik Franciaországban a Fiatal Muzulmánok Uniója (Union des jeunes musulmans), majd a belőle kivált tagokból az 1990-es évek végén alapított Franciaországi Muzulmánok Közössége (Collectif des musulmans de France), amelynek struktúrája az előzőnél rugalmasabb, és Tariq Ramadan eszmei hatása alatt áll. 2002 óta a franciaországi muzulmánok érdekvédelmi szervezeteként lép fel, s élénken kiveszi részét a társadalmi és politikai megmozdulásokból: 2004-ben például szót emelt a vallásos jelképek iskolai viselését betiltani kívánó törvénytervezet ellen, 2007-ben pedig a radikális „parasztvezérként" emlegetett Jósé Bővé elnökjelöltsége mellett fejtett ki aktív kampányt. A szakadárok, bár valamilyen módon kötődnek a Muzulmán Testvériség mozgalmához, elhatárolódnak annak domináns politikai irányvonalától, és élesen bírálják a szervezet nehézkes és bürokratikus felépítését. A harmadik csoportba - mint arra a nevük is utal - az anyaszervezethez szervesen kapcsolódó csoportok tartoznak, amelyek feltétel nélkül engedelmeskednek a működést meghatározó vezérelveknek. A Muzulmán Testvériség európai képviselője a brüsszeli székhelyű Európai Iszlám Szervezetek Szövetsége (La Fédération des organisations islamiques en Europe). Az 1989-ben létrehozott szervezet ötszáz csoportot tömörít 29 országban, arab és angol nyelven megjelenő folyóirata az Al-Arabiyya. Franciaországban a Franciaországi Iszlám Szervezetek Uniója (UIOF) reprezentálja a Muzulmán Testvériséget. Bár a mozgalom tagtoborzó módszerei kevéssé ismertek, annyi köztudott, hogy a kiszemelt jelöltnek rendkívül hosszadalmas és bonyolult felvételi procedúrán kell keresztülesnie. Evekig tartó vallásos oktatás, különböző tevékenységekben való részvétel előzi meg a tényleges felvételt. A tagoknak ezután is folyamatosan képezniük kell magukat: vallásos szemináriumokon vesznek részt, és a mozgalom szellemi atyjainak írásait tanulmányozzák. Franciaország a mozgalom egyik ideológiai epicentruma, az Európában működő mintegy ötszáz szervezet fele itt működik. Az UOIF szervezetei két csoportba sorolhatók: egyrészt léteznek általános szervezetek, amelyek vallásos, társadalmi és oktató tevékenységet végeznek, és ápolják az anyaszervezethez fűződő kapcsolatokat; másrészt léteznek szakosodott struktúrák, például ifjúsági szervezetek, egyetemistákat és nőket tömörítő szervezetek, humanitárius, orvosi stb. feladatköröket ellátó formációk. Területi megoszlásuk eléggé egyenetlen, néhány régióban koncentráltan vannak jelen (délnyugaton, északon, Limousin és Champagne-Ardenne környékén), míg Párizs környékén gyérebben fordulnak elő (az itt található kétezer férőhelyes nagy mecset ellenére is). Ami a tanításaikat illeti, a Muzulmán Testvériség Európa-szerte egy ideális és tökéletes valóságnak az eszményét hirdeti, egy olyan politikai berendezkedését, amely az iszlám nevében irányítaná az embereket. Ebben a hibátlan társadalomban ismeretlen 224 Külügyi Szemle