Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Tóth Imre: Variációk konfliktuskezelésre. Bonn, Berlin és Budapest diplomáciai erőfeszítései a keletnémet menekültkérdés megoldására, 1989
Tóth Imre diszkriminatív intézkedések is okot adhatnak a menedékjog megadására. Ezek közé tartozik például, ha a kényszerintézkedések vagy a hátrányos megkülönböztetés miatt veszélybe kerül a létfenntartás, vagy más joghátrányokat kell elszenvedni.32 Emellett siettek cáfolni azokat az érveket is, melyek pusztán anyagi okokkal magyarázták a keletnémetek nagy tömegű emigrációját. Utóbbiak szerint a Nyugatra történő továbbutazás nem hagy kétséget a felől, hogy a kitelepülésnek gazdasági okai vannak, nem pedig politikaiak. Ez részben - de csak részben - igaz, egyúttal azonban kellőképpen cinikus érvnek is számított. Az országelhagyókat saját nyelvi, kulturális tradícióik, kapcsolataik és rokoni kötelékeik ugyanis nem Magyarországhoz, hanem a Német Szövetségi Köztársasághoz kötötték. A fenti érvelés ráadásul jogi szempontból is jócskán vitatható volt, s erre a bonni szakértők igyekeztek is felkészíteni a német tárgyalókat. Jogértelmezésük szerint semmi nem írja elő, hogy a menekültnek a jogállását elismerő országban kell maradnia, onnan továbbutazhat bármely olyan államba, amelyik hajlandó őt befogadni.33 Vitatott kérdés volt az is, vajon kezelhető-e kollektív módon az NDK-ból érkező állampolgárok ügye, vagy a menekültstátust csupán egyéni elbírálás után ismerhetik el a hatóságok. Jean Pierre Hocké, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNE1CR) vezetője mindenestre ez utóbbi megoldás mellett foglalt állást, hozzátéve, hogy a menedékjog megadása csak a személyes meghallgatást követően lehetséges. Ez járható út volt a magyar vezetés számára is, ha el akarta kerülni, hogy az ország a régió menekült- táborává váljon. A kérelmek elbírálását ezért - amennyire ez egyáltalán lehetséges volt - igyekeztek elkülönülten kezelni a származási ország politikai helyzetétől. E tekintetben nem is mutatkozott nagy eltérés Magyarország és a svájci székhelyű szervezet álláspontja között. Hocké Genfben közölte is az NSZK képviselőjével, hogy az elbírálás minden egyedi esetben a magyar fél döntésén múlik, az UNHCR csupán tanácsadóként vállalhat részt a döntésben. Hozzáfűzte, hogy a maga részéről nem tud egyetlen beérkezett menedékkérelemről sem.34 A nyugatnémet diplomácia itteni képviselői egyre türelmetlenebbül és növekvő nemtetszéssel figyelték a magyar fél viselkedését. Véleményük szerint a Németh-kor- mány megsértette az egyezmény rendelkezéseit. Ennek tetejében ráadásul úgy ítélték meg, hogy - jóllehet a konvenció 3. cikkelye szerint a menekültet, tekintet nélkül származási helyére, egyazon elbírálás szerint kell kezelni - a Romániából érkezők kedvezőbb bánásmódban részesülnek Magyarországon. Esetükben, a „legnagyobb kedvezmény elve" alapján jártak el a hatóságok, és sokkal türelmesebb álláspontot foglaltak el az engedély nélküli magyarországi tartózkodást és a továbbutazást illetően egyaránt. A követség erre mind a Külügyminisztérium, mind az Igazságügyi Minisztérium és a Legfőbb Ügyészség figyelmét is többször felhívta, értésükre adva, hogy az NDK áttelepülni vágyó állampolgárai a szövetségi köztársaság „erdélyi menekültjei".35 A szövetségi kormány természetesen tisztában volt vele, hogy az egész migrációs kérdés rendkívül kényesen érinti Magyarországot, ezért az ügyet a legnagyobb körül166 Külügyi Szemle
