Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - NÉMETORSZÁG - Masát András: Régi és új pozíciók a magyar kultúra németországi megjelenésében: 1989-2009
Masát András nye 2006 és 2007 folyamán velük közös kivitelezésben valósulhatott meg, de éppen a hivatalos intézményektől való tudatos távoltartás eredményeképpen ezek inkább önálló produktumokkal jelentkeztek úgy, hogy ugyanakkor az évad programjaiként is megjelenhettek. Ilyen volt például a Németek Magyarországon - magyarok Németországban. Európai életutak című kiállítás, amelyet a Donauschwäbisches Zentralmuseumban rendeztek, a Ligeti György emlékére szervezett zeneszerzői verseny stb. 2007: a befejező szakasz; új Collegium Hungaricum és a regionális évadstratégia A harmadik és egyben befejező szakasz a Collegium Hungaricum új épületének bokrétaünnepével kezdődött májusban, és a terveknek megfelelően november végéig, december elejéig tartott. Már az előző szakaszokban szoros volt a német partnerintézményekkel való együttműködés, a helyi kulturális infrastruktúrába való beépülés. Ezt jóval határozottabban és koncentráltabban juttatta kifejezésre a 2007-es szakasz, amely már mottójában is erre utalt: Ungarn -fünf Positionen (Magyarország - öt pozíció). Az évad harmadik szakasza ugyanis eleve „csak" öt régióban, öt központi témával kívánt magyar „hangsúlyokat", azaz új Magyarország-képeket közvetíteni. Baden-Württembergben - Karlsruhéban - a kultúra és innováció témával nagyszabású Kempelen-kiállítást rendeztünk. Türingiában a Szentek és Boldogok címszóval a szociálisan érzékeny Magyarországot kívántuk szociális és vallásos tematikájú kortárs programokkal bemutatni, de középpontban a („német") Szent Erzsébet-év állt, illetve a központi nagy kiállítás Eisenachban Ohne Hort címmel, ami a kincsek/e világi javak és a helynélküliség témát egyaránt sugallta. Eszak-Rajna-Vesztfáliában a 2010-es Európa kulturális fővárosa szereplést szem előtt tartva Pécs és a Ruhr-vidék kulturális programjainak szorosabbá fűzését célozta meg több, hosszú távú közös projekt beindításával és az esseni fesztiválokon való jelenléttel. Schleswig-Holsteinben - Hamburgban - Hagyomány és modernitás címmel „hallható Magyarország" volt a mottója az itteni jelenlétnek, és ez elsősorban a Schleswig-Holstein Zenei Fesztiválon való „hangsúlyos" részvételt jelentette; Európa egyik legrangosabb zenei fesztiváljának Magyarország volt a díszvendége. E pozíció ezen a nagyszabású rendezvénysorozaton - véleményem szerint - az egyik legnagyobb eredménye volt a magyar kultúrdiplomáciának, amely sokat köszönhetett személy szerint a berlini nagykövet, dr. Peisch Sándor személyes közbenjárásának. A fesztivál ugyanis gyakorlatilag az egész régióra kiterjedt, többek között ösztöndíjas lehetőségeket kínálva fiatal magyar zenei tehetségeknek, ezenkívül számos városban és kisvárosban irodalmi, képzőművészeti keretprogramokkal, amelyek ismét bemutatkozási alkalmat teremtettek a magyar művészeknek. Berlinben Új színek - új kontúrok mottóval design- (lásd a Designmai című programot) és kortárs építészeti kiállítás, Forgách Péter Dunai exodus kiállítása a berlini Zsidó Múzeumban és természetesen a Collegium Hungaricum új épületének átadása volt a középpontban. 100 Külügyi Szemle