Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - NÉMETORSZÁG - Kiss J. László: A német pártrendszer történelmi útja és a 2009-es parlamenti választások. A sokpártiságtól a kétpólusú pártpolitikai rendszer megszilárdulásáig
A német pártrendszer történelmi útja és a 2009-es parlamenti választások pen pedig a szélsőjobboldali Nemzeti Demokrata Pártnak (NDP) a megjelenése okozott riadalmat. A 2005-ös előre hozott parlamenti választások egyik nagy párt szempontjából sem hoztak egyértelmű eredményt. Koalíciós döntésük már csökkenő integrációs erejüket tükrözte, amit a 2008. évi globális pénzügyi és gazdasági válság feladatai még inkább megerősíteni látszottak. A nagykoalíció a parlamenti mandátumok hetvenkét százalékával rendelkezett, míg a felsőházban (a Bundesratban) nem volt olyan tartományi kormány, amelyik ne tartozott volna valamelyik nagykoalíciós párthoz. Angela Merkel kancellár 2005-ös első kormánynyilatkozatában a nagykoalíciót az „új lehetőségek koalíciójának" nevezte. A teljes mérlegkészítés igénye nélkül elmondható, hogy teljesítménye sokkal jobb volt, mint amilyennek a választási kampány közepette látszott, és 2005 és 2009 között sikerült számos reformot megvalósítania. Ha a föderalizmusreform hatásai nem ítélhetők is meg teljesen, elmondható, hogy figyelemre méltó változásokhoz vezetett. A három év alatti gyermekek számára a bölcsődei helyek kiépítésével és a gyes/gyedhez hasonló rendszer (Elterngeld) bevezetésével sor került a családpolitika reformjára is, jóllehet, az erre irányuló törekvések már a szociáldemokrata-zöld koalíció idején láthatók voltak, de akkor még nem valósultak meg. Ugyanilyen pozitív kezdeményezés volt a nyugdíjkorhatár emelése és a társasági adó reformja. Húszévi vita után a német vállalkozók adóterhelése végre a tizenöt legrégebbi EU-tagállam átlagának közelébe került. A koalíció sikerének volt tekinthető a 2008-as pénzügyi válság kirobbanásakor tett intézkedések sora, nem kevésbé az uniópárti kancellár és a szociáldemokrata Peer Steinbrück pénzügyminiszter együttműködése. A nagykoalíció politikája azonban nem nevezhető tiszta sikertörténetnek, hisz számos reform megrekedt, ha nem végződött is teljes kudarccal. Az egészségügyi és az egészségügyi gondozás reformját sem sikerült megvalósítani, mindkettő inkább az ellentétes irányba haladt, s (a gazdaságpolitikai célkitűzésekkel szemben) növekvő biztosítási járulékokhoz vezetett. Ugyanakkor az egészségügyi reform előnye, hogy az állam szerepének erősítésével kitágította a következő kormányok mozgásterét.38 Vitatott maradt a minimálbér kérdése is, amit nyolc ágazatra kiterjesztettek ugyan, azonban - az SPD törekvéseivel szemben - országosan nem vezettek be. Az unió részéről követelt munkaerőpiac-liberalizálás sem történt meg, akárcsak a belső biztonság kérdésére vonatkozó néhány terv (főként az uniópártoké), köztük a Bundeswehr belpolitikai alkalmazhatóságának ügye. A kudarcot vallott tervek közé tartozik a környezetvédelmi törvénykönyv és a törvényhozási ciklus mindkét központi privatizációs terve (a vasúti és repülésbiztosítás). A kohabitáció, azaz az együttkormányzás sajátosságainak ugyanakkor nem kis szerepe volt abban, hogy 2009-ben egy mérsékelt, olykor unalmasnak tűnő választási kampány benyomása alakult ki. A koalíció vezető politikusai közös szolgálati htjukról nem ritkán egyenesen saját választási kampányrendezvényükre mentek, illetve az egymás ellen folytatott rendezvényről a közös kormányülésre tértek vissza. A legjelentősebb 2009. ősz 73
