Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - NÉMETORSZÁG - Kiss J. László: A német pártrendszer történelmi útja és a 2009-es parlamenti választások. A sokpártiságtól a kétpólusú pártpolitikai rendszer megszilárdulásáig
Kiss J. László és értékeit, a Bundestag döntését és a NATO iránti kötelezettségeket tartja döntőnek. Az SPD a háborút a legvégső eszköznek tekinti, míg a Baloldal tagadja még a „humanitárius" intervenciók lehetőségét is. Minden - még az ENSZ mandátuma alapján végrehajtott - katonai beavatkozást elutasít, hiszen a háború mindig embertelen, így a nemzetközi jog legsúlyosabb megsértésének tekinthető.35 A Bundeswehr afganisztáni szerepvállalását a Baloldalon kívül minden párt támogatja, s nem követelnek azonnali stratégiaváltást és belátható időn belüli kivonulást. A CDU programja tartalmazza, hogy az Afganisztánban folyó harcok célja a világ más részeit is fenyegető instabilitás és terror elterjedésének megakadályozása. Fontos része a helyi biztonsági szektor önfenntartó fejlődésének támogatása és a civil újjáépítés programja, mivel csak a stabil állami struktúrák megteremtése lehet a csapatok későbbi csökkentésének és kivonásának előfeltétele. Ennek értelmében a katonai jelenlét és a civil újjáépítés egymástól elválaszthatatlan. A Baloldal az egyetlen párt, amely elutasítja a Bundeswehr afganisztáni szerepét. Az a véleménye, hogy Afganisztánban és Irakban egyaránt az olajért folyik a háború, amelynek nem ismeri el a politikai eszközként való jogosultságát. Álláspontja szerint egy terrorellenes háborúban nem lehet katonai győzelmet aratni, kudarc esetén pedig megkérdőjeleződik a NATO egészének intervenciós képessége. A Zöldek az eddigi afganisztáni stratégiában zsákutcát látnak, mivel a nemzetközi jelenlét eddig nem több, hanem kevesebb biztonsághoz vezetett, és a terrorellenes - katonai értelemben vett - háború nem megnyerhető.36 A pártok programjában a leszerelés kérdése is említést kap; sőt az FDP és a Zöldek esetében az atomfegyvermentes világé is. A nagykoalíció mint a demokrácia különleges esete A Német Szövetségi Köztársaság történetében a nagykoalíció létrejöttét rendszerint a demokrácia különleges eseteként tartják számon.37 E hagyomány megteremtésében maga Konrad Adenauer, az NSZK első kancellárja járt az élen. Áz idős politikus ugyanis a még romokban álló országban, az első parlamenti választásokat követően, a biztonságos többséggel rendelkező nagykoalíció helyett az FDP-vel alakított kiskoalíci- ót részesítette előnyben, jóllehet, annak csupán egyetlen mandátumnyi többsége volt. A két nagy párt - a CDU/CSU és az SPD - megegyezése alapján a Bundestag nagy többségére támaszkodó koalíció 1966 és 1969 között vezette először az országot. Ez a nagy- koalíció sokak számára a diákmozgalmakból táplálkozó, parlamenten kívüli ellenzék (APÓ) megjelenésével és az erős parlamenti ellenzék meggyengülésével, hovatovább a demokráciát fenyegető veszéllyel volt azonos. Mások megalakulásában éppenséggel a bonni demokrácia megerősítését látták, egy olyan időszakban, amikor a második világháború utáni gazdasági fellendülés egén a recesszió első borús jelének, a politikai tájké72 Külügyi Szemle
