Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - NÉMETORSZÁG - Kőrösi István: A magyar-német gazdasági kapcsolatok fejlődésének húsz éve (1989-2009)
Körösi István meghaladta a behozatalt. A magyar gabona-, szarvasmarha-, és sertéskivitel zömét Németországba szállítottuk, a folyamatos magyar kiviteli többlet Németország politikai „jóindulatának" fenntartását is célozta. A második világháború éveiben a hadiszállításokon kívüli kereskedelmi szállítások terén is egyre növekvő magyar exporttöbblet mutatkozott, döntően a nyersanyag-, a gabona- és a húskivitelből. A második világháború után Európa kettészakadása, a vasfüggöny létesítése gazdaságilag is szétszakította Európát. Közép-Európa s benne Magyarország gazdasági munka- megosztását a Szovjetunió érdekei határozták meg a KGST keretében, amelynek országait a Szovjetunió döntően sugaras szerkezetben, bilaterálisán kapcsolta magához. A nyugateurópai és a kelet-közép-európai országok közti korábban kialakult szerves kereskedelmi összefonódás és kapcsolatrendszer csaknem megszűnt és a kelet-nyugati kereskedelem az 1950-es években és az 1960-as évek első felében minimálisra zsugorodott, s lassú növekedés csak az 1960-as évek végén, majd gyorsuló ütemben (igaz, igen alacsony bázisról) az 1970-es években vette kezdetét. A dezintegráció a közép- és kelet-európai országok számára technikai, technológiai lemaradással járt, konvertibilis devizabevételeiket csak igen lassan tudták növelni. A modernizáció megkezdésekor kiderült, hogy a közép- és kelet-európai országok nagymértékben ráutaltak a nyugati technikára és tőkére. Nyugat- Európa ezzel szemben, saját munkamegosztását az integráció keretében kialakítva, nagymértékben függetlenné vált a „keleti" országok nyersanyag- és élelmiszer-szállításaitól. A dezintegráció a legnagyobb mértékben Magyarországot és Csehszlovákiát sújtotta, az utóbbi korábbi ipari munkamegosztási előnyei hátránnyá változtak, lemaradása növekedett. Magyarország és Lengyelország az 1970-es évek elejétől kezdve fokozatos gazdasági nyitással igyekezett gazdasági helyzetét javítani. Csehszlovákia ezzel szemben a bezárkózás, a merev importkorlátozás és az el nem adósodás politikáját választotta. Magyarországon az összes beruházásokban a tőkés importból származó gépek aránya a 1960-as években tíz százalék alatti volt, a 1970-es évek nagy részében 10-11 százalékot tett ki, a legnagyobb nyugati gép- és berendezésszállító szerepét azonban már ekkor folyamatosan az NSZK töltötte be. A magyar gazdaság több alapproblémája nemcsak fennmaradt, de súlyosbodott is. Nem kellően hangsúlyozott alapvető tény, hogy Magyarország Nyugatról, az NSZK-ból is, folyamatosan sokkal kevesebb technikát, technológiát importált, mint nyersanyagot. A folyó termelés fenntartásának importjára jóval többet költött Magyarország, mint a fejlesztési célú importra, azaz új technológiai beruházásokra. Végül az is rendkívül kedvezőtlen volt, hogy az inputhoz a termelésben hozzáadott érték igen alacsony volt. Megjegyzendő, hogy mindhárom említett hátrány az összes többi KGST-országban még nagyobb mérvű volt. A magyar-német kapcsolatokban fontos tendenciát jelzett, hogy az 1970-es évek eleje után a nemzeti jövedelem növekedési ütemét meghaladta a magyar külkereskedelem növekedési üteme. Ennél is gyorsabban nőtt a tőkés relációjú külkereskedelmünk, amelyhez viszonyítva az NSZK-val folytatott magyar kereskedelem még gyorsabb nö4 Külügyi Szemle
