Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - ÁLLAMÉPÍTÉS - Rada Péter: Az államépítés folyamatának modellezése: fokozatos vagy szakaszos folyamat
Rada Péter ti javaslatok jelentős többsége az államkudarcok problémájának csupán egyik vagy a másik dimenziójára koncentrál. Azok, akik a nem működő államokkal kapcsolatban elsősorban a belső problémákra gondolnak, azok a humanitárius beavatkozást tartják üdvözítőnek,26 azaz ha az emberi jogok tömeges és tartós megsértéséről van szó, akkor cselekedni kell. Mindezzel csak az a probléma, hogy a gyakorlat igen gyakran nem találkozik az előzetesen kitalált elméleti számításokkal, hiszen számos más érdek is közrejátszik a politikai döntés meghozásában. így lehetséges például, hogy az olyan esetek, mint Darfúr vagy korábban Ruanda, nem váltanak ki azonnali cselekedetet. A biztonsági megfontolásokat alkalmazók27 szerint az államkudarc olyan problémát jelent, amit akár fegyveres beavatkozás árán is orvosolni kell. Mindennek pedig az az oka, hogy a biztonsági megfontolásokat szem előtt tartók elsősorban abból indulnak ki, hogy a nem működő államok milyen mértékű fenyegetést jelentenek a külvilágnak. Habár eddig még nem jelentette ki a vonatkozó szakirodalom, de a demokratizálás, a demokráciaexport kérdése is alapvetően ennek a két dimenziónak a mentén vizsgálható, vagyis egyrészt azért kell egy országot demokratizálni, mert az ott élők életét javítani lehet vele, másrészről viszont azért, mert egy demokratikus állam kisebb biztonsági fenyegetést jelent a külvilágra. Ebben az értelemben igenis releváns annak a vizsgálata, hogy egy állam milyen körülmények között, milyen feltételek teljesülésével válhat demokrati- kusabbá. A tranzitológia, azaz a rendszerváltások és demokratikus átmenetek elemzésének szakirodalma már a kialakulása óta központi kérdésként kezeli azt a dilemmát, hogy egy ország miképpen válhat demokratikussá.28 Mindegy, hogy demokratizálás harmadik vagy negyedik hullámáról beszélünk, mint tette azt Samuel Huntington29 az 1980-as években, vagy a demokrácia előfeltételeiről, mint tette azt többek között Robert Dahl,30 az előfeltevés nem változik, nevezetesen, hogy a világ országai fokozatosan demokratizálódnak. A tranzitológiai szakirodalom és az államépítés összekapcsolása ilyen értelemben új területe a nemzetközi politikaelméletnek, ami érthető, hiszen a hidegháború vége előtt egészen más kontextusban jelent meg ugyanez a kérdés. Ma a nem demokratikus rezsimek több okból is biztonsági fenyegetést jelentenek a demokratikus világra, az jelen esetben mindegy, hogy ezeket a veszélyt jelentő országokat illiberális demokráciáknak, diktatúráknak, nem működő államoknak vagy egyenesen bukott államoknak bélyegzik a nemzetközi politikában, vagy a téma szakirodaimában.31 A demokráciaterjesztés külpolitikai imperatívuszként jelent meg a demokratikus, sőt gyakran a kevésbé demokratikus országok külpolitikájában is.32 Ennek oka, hogy a hidegháború után a demokrácia már nem a szovjet ideológia ellentéteként jelent meg, hanem olyan eszközként, amely az államkudarcokból fakadó problémák kezelésére szolgál. A demokrácia világméretű terjesztésének az igénye értelemszerűen a legerősebben az amerikai külpolitikában van jelen, de nem szabad elfelejteni, hogy például a magyar külkapcsolati stratégia a külpolitika harmadik pilléreként és feladataként említi a demokratikus értékek terjesztését. A demokrácia terjesztését általában csodaszerként emle50 Külügyi Szemle
