Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Füsti Molnár Zsuzsa: Charles A. Kupchan: A transzatlanti geopolitika: viták és kibékülések
Folyóiratszemle szemben, és itt az államok felett álló bíróság nem ismeretlen fogalom, így Európában érthető a Nemzetközi Büntetőbíróság széles körű elfogadottsága, szemben az Egyesült Államokkal, ahol ezek a feltételek nem adottak. E megközelítések tarka egyvelegéből nehéz feladat a transzatlanti kapcsolatrendszer jövőbeli tendenciáira következtetni. Annyi bizonyos, hogy a jelenlegi gazdasági válság és főként az európai országok társadalmi és politikai problémái nem nyújtanak könnyű hátteret e kapcsolatoknak, ám bízhatunk abban, hogy a szoros gazdasági kapcsolatok, a demokratikus politikai rendszerek, a közös értékek és a nemzetközi intézményrendszer elejét veszi a protekcionista és nacionalista tendenciák megerősödésének és a konfliktusok kiéleződésének. Füsti Molnár Zsuzsa Charles A. Kúp eh an: A transzatlanti geopolitika: viták és kibékülések (La géopolitique transatlantique: discordes et retrouvailles, Politique étrangére, 2009/1. sz., 73-85. o.) A hidegháború vége után alaposan megrendültek a transzatlanti kapcsolatok alapjai. A közös külső fenyegetés megszűnésével Európának és Amerikának már nem volt szüksége egymásra alapvető biztonsági érdekeinek megvédésében. Már a NATO is csupán névleg katonai szövetség, amelyben a kollektív védelem másodlagos szerepet játszik. A hidegháború vége a transzatlanti szolidaritás másik strukturális forrását, Amerika európai hegemóniáját is megszüntette. A Szovjetunió felbomlása vetélytárs nélküli szuperhatalommá tette az Egyesült Államokat, amelynek stratégiai prioritásai ezentúl Közép- és Távol-Keletre tevődtek át, főként a szeptember 11. utáni terrortámadásokat követően. A Szovjetunió bukása ugyanakkor az Európai Unió bővítése előtt is megnyitotta az utat, és a megerősödött szervezet autonómiáját jól tükrözik annak határozott és független diplomáciai döntései, amelyek nem mindig állnak összhangban az amerikai törekvésekkel. Ezt példázza a kiotói egyezmény és a Nemzetközi Büntetőbíróság kapcsán kialakult nézetkülönbség vagy Németország és Franciaország közös fellépése az iraki háború ellen. Ezen kívül 2008-ban a bukaresti NATO-csúcstalálkozón az EU-tagállamok egymással összefogva akadályozták meg Grúzia és Ukrajna Washington által támogatott felvételét. Látható tehát, hogy a „nyugati" identitás megszűnt, és egyes elemzők az egységes „Nyugat végéről" beszélnek. A hidegháború azzal is hozzájárult a transzatlanti kapcsolatok fellazulásához, hogy meggyorsította az amerikai liberális internacionalizmus kétpárti alapjainak erodáló252 Külügyi Szemle
