Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Wintermantel Péter: A magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felújításának története (1945-1959)
A magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felújításának története (1945-1959) Magyarországon járó szemtanúja, több nagy építkezés és Sztálinváros megtekintése után Hegedűs András miniszterelnök is fogadta. A kiadott kommüniké szerint a kormányfő kijelentette: „Mind japán, mind Magyarország számára hasznos volna a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok szélesítése és a második világháború következtében jelenleg szünetelő diplomáciai kapcsolatok újjáélesztése. Ez annál is inkább lehetséges, hiszen semmiféle nézeteltérés és probléma nem merült fel a két ország között, és a társadalmi rendszerek különbözősége sem lehet akadály". A július elején Budapesten tartott követi konferencián Boldoczki János miniszter lényegében még az ambiciózus PB-határozat önámító szellemében informálta a külügyi apparátust a japán relációval kapcsolatos magyar elképzelésekről, elhallgatva kollégái elől a megelőző hetek fejleményeit. Igaz, hogy a magyar helyzeti előnyre és a baráti országok felé játszott esetleges közvetítő szerepre való utalást önmagában is megkérdőjelezte az a mondat, amely a XX. kongresszus keltette önkritikái hullám hatására valahogy benne maradt a beszámolóban: „Kissé megkésve ugyan, de kezdeményeztük a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felújítását".58 Mivel 1956 őszére mindenki megegyezést remélt a szovjet-japán tárgyalásokon, az előkészületek következő lépéseként Budapesten kijelölték a magyar főtárgyalót is a japánokkal való konkrét megbeszélések lefolytatására. A választás Szántó Zoltán veterán kommunista politikusra, egykori belgrádi követre, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének igazgatójára esett. Kádár János szóbeli javaslatára az MDP PB 1956. szeptemberi 7-i ülésén az a döntés született, hogy Szántó októberben, a KKP VIII. kongresszusára Pekingbe utazó magyar pártdelegációról leválva utazzon át Tokióba.39 A politikus részére a Külügyminisztérium ezután szabályos francia nyelvű tárgyalási felhatalmazást állított ki „a japán Külügyminisztériummal való tárgyalások folytatására a Magyar Népköztársaság és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok rendezésével kapcsolatban",60 a belgrádi japán nagykövetségen pedig Hongkongba telepítendő japán vízumot igényeltek számára, és még arról is döntés született, hogy a politikust a tokiói megbeszélésekre a pekingi nagykövetség egyik fiatal attaséja, P. Szabó József kíséri majd át.61 Úgy tűnik azonban, hogy ezen a ponton Budapesten valaki nagyot hibázott, amikor nemcsak aktívabb, hanem önállóbb külpolitikát is akart folytatni. Talán a japán vonalon elszenvedett késés felismerése csapott át kapkodásba, mindenesetre a főtárgyaló kijelöléséről túl későn tájékoztatott (tehát előzetesen nem konzultált) kínai partnerek vétót emeltek a magyar politikus személye ellen.62 Döntésüket először diplomáciai úton jelezték, majd a Kádár János vezette MDP-küldöttség tagjaként Pekingbe érkező Szántóval maga Csang Ven-tien külügyminiszter-helyettes közölte.63 Fontos megjegyeznünk: azon túlmenően, hogy meglehetősen kellemetlen lehetett a magyar fél számára a diplomáciai lépéseibe történő közvetlen beavatkozás, a kínai elvtársaknak lényegében még igazuk is volt: egy kormánytisztséggel nem rendelkező magyar veterán kommunista politikus, KB-tag tokiói utazása feleslegesen és szándékolatlanul kölcsönzött volna politikai színt a magyar kezdeményezésnek. 2009. nyár 131
