Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - EURÓPA - Keszthelyi Éva: Kettős identitás és politika kapcsolata Belgiumban
Keszthelyi Éva hatáskörök föderalizálása nagy szerepet játszott a territoriális identitások megerősödésében is, amely különösen az önálló állam megvalósítását célul kitűző flamand szeparatisták esetében figyelhető meg, akiknek Flandria nemzetközi szerződéskötési joga, valamint ezáltal az ország északi részének nemzetközi kapcsolatok kialakítására vonatkozó hatásköre, a flamand szuveneritás és egy önálló identitás elfogadását jelentette.26 A flamand és vallon etnikum szembenállása olyan sajátos föderalizmus kialakításához járult hozzá, amelyiknek egyik jellegzetessége, hogy nem hoz létre hierarchikus viszonyt a föderális és regionális szintek között, utóbbiak saját kompetenciájukon belül teljes autonómiával rendelkeznek. Emellett számos föderális rendszerrel szemben a belga föderális rendszer kétpólusú: csak két közösségből áll (nem számítva a nagyon kicsi német közösséget), s ez még jobban kihangsúlyozza a pártrendszerben is megtalálható bipoláris struktúrát. Ezenkívül a centripetális föderalizmusokkal szemben - mint például Svájc, Németország, Egyesült Államok - Belgium esetében nem a korábban különálló szuverén egységek egyesüléséről van szó, hanem ellenkezőleg, a flamand, vallon, német nyelvű és brüsszeli egységek egy, kezdetben unitárius államból fejlődtek ki.27 Belgium ezen sajátos föderalizációs folyamatát nem tekinthetjük befejezettként, hiszen épp az ország aktuálpolitikai eseményei világítanak rá arra, hogy a flamand és vallon ellentét továbbra is jelentősen rányomja bélyegét az ország belpolitikai eseményeire. A belga pártrendszer mint az identitás hordozója A 20. század közepétől a flamand és vallon mozgalmak szerepét a politikai intézmények és pártok mint identitáshordozók vették át. Az etnikai-nyelvi mozgalmak által képviselt értékek beépültek a modernkori párt- és politikai rendszerbe is, amelynek ma legfőbb sajátossága a rendkívüli fragmentáltság. A fragmentált pártrendszer kifejlődésének okaként három folyamatot emelhetünk ki. Egyrészt a hatvanas években a tradicionális pártok mellett a flamand és vallon mozgalom szerepét átvéve új etnoregionális pártok alakultak meg, színesítve a politikai palettát. Másrészt, mivel ezen pártok belga politikára való befolyásuk népszerűségükhöz képest aránytalanul magas volt, nagy nyomással bírtak a tradicionális pártokra, amelyek az etnikai-nyelvi feszültségek miatt először csak külön nyelvi szárnyakat hoztak létre, majd ketté is váltak. A tradicionális pártcsaládok közül elsőként 1968-ban a kereszténydemokrata párt vált szét (Christelijke Volkspartij - Parti Social Chrétien), majd ezt követte 1972-ben a liberális (Liberale Partij - Parti Liberal) és 1978-ban a szocialista (Belgische Socialistische Partij - Parti Socialiste Beige) párt önálló flamand és vallon pártra való kettéválása. Elarmadrészt a nyolcvanas évek elején létrejövő zöldpártok már megalakulásukkor igazodtak a kettészakadt párt- rendszerhez, és kezdettől fogva nem állami szinten működtek. A nemzeti pártok létezésének hiánya miatt az 1970-es évek végétől kezdve nem beszélhetünk egységes politikai rendszerről, a flamand-vallon szembenállás következtében két önálló pártrendszer és politikai kultúra fejlődött ki, továbbá a pártok közötti 98 Külügyi Szemle
