Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - EURÓPA - Keszthelyi Éva: Kettős identitás és politika kapcsolata Belgiumban
Kettős identitás és politika kapcsolata Belgiumban nyelvű identitás is - intézményi keretek között fejlődhetett tovább. Az alkotmányreform létrehozta a három nyelvi közösséget (flamand, francia, német) és három régiót (Flandria, Vallónia, Brüsszel), amelyeknek ekkor még nem voltak kiterjedt hatáskörei. Az első alkotmányreform után tíz évvel Wilfried Martens kormányának sikerült a flamand és vallon elképzelések között kompromisszumos megoldást találnia, és 1980-ban a második alkotmányreformot végrehajtania. A reform értelmében a nyelvi közösségek és régiók - a német közösség és Brüsszel kivételével - széles körű autonómiához és önrendelkezési joghoz jutottak, saját törvényhozó és végrehajtó szervekkel. A föderalizációs folyamat előre haladtával a politikai intézmények vették át a két nyelvi-etnikai mozgalom identitáshordozó szerepét. Míg a flamand oldalon a flamand kormány és a parlament vált a flamand nemzeti öntudat kialakításának előmozdítójává, addig frankofon oldalon a szubnacionális öntudat továbbra is relatív gyenge maradt, amely az intézményi egység hiányának is betudható. A Flamand régió és Flamand Közösség összeolvadásával (1980) egységes szubnemzet alakulhatott ki. Ezzel szemben a déli országrészben a föderalizáció folyamata sem járult hozzá egy erős és egységes vallon identitás kifejődéséhez, hiszen a Vallon régió és Francia Közösség egyesülése (a két egység lakosságarányának jelentős eltérése és politikai feszültségek miatt) nem történt meg. Az 1988-ban végrehajtott harmadik alkotmányreform lényeges következménye volt, hogy a korábban kimaradt két regionális egység, a Brüsszel régió és a Német Nyelvi Közösség is felzárkózott a szubnacionális entitások közé: a saját kormánnyal és közvetlenül választott parlamenttel a brüsszeli régió is megkezdhette működését. Belgium végül az 1993-as államreformmal vált olyan föderális állammá, amelyben a központi állam jogkörei egyre kevesebb területre terjednek ki, és amelyet az alkotmány is így határoz meg: „Belgium föderális állam, amely régiókból és közösségekből áll." A máig utolsó, ötödik alkotmányreformra a 2001. évi Lambermont és Lombard egyezményt követően került sor. Míg előbbi tágította a közösségek és régiók hatásköreit, addig az utóbbi a brüsszeli intézmények működésében hozott változást. Belgium sajátos etnikai-nyelvi ellentétei tehát egy módosított intézményi struktúrában csapódtak le, és a második világháborút követően a „politikai intézmények váltak az identitás építésének, átalakításának és kikristályosodásának jelentős meghatározóivá."24 A belga föderalizációs folyamat sajátossága, hogy a külpolitikai hatáskörök is a devolúciós folyamat részét képezték. Az 1988-as kormányzati megállapodás következtében - a nemzetközi jogban precedens értékkel bírva - Belgium föderatív egységei nemzetközi szerződéskötési jogot kaptak. A föderális és regionális szintek nemzetközi hatásköreinek 1993-as alkotmányreformban való rögzítése után továbbra is a föderális kormányzat felel az ország külpolitikájáért és irányvonalainak kijelöléséért. A hat belga régió és közösség a nemzetközi szerződéskötési jogukat csakis hatáskörükön belül, az őket érintő kérdésekben gyakorolhatják, valamint az egységes belga külpolitikai alapelveket nem sérthetik meg, így biztosítva a belga identitás nemzetközi szinten való megjelenését.25 A külpolitikai 2009. nyár 97
