Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - EURÓPA - Keszthelyi Éva: Kettős identitás és politika kapcsolata Belgiumban
Kettős identitás és politika kapcsolata Belgiumban visszakerült Belgiumhoz megkezdődtek a németek asszimilálódására tett intézkedések főleg az oktatási rendszer és a francia nyelv keretei között.20 A német identitás sosem irányult a belga állam keretei ellen, csupán nyelvi, kulturális autonómia iránti igényét fejezte ki. Az 1962-es nyelvi törvény garantálta az egynyelvű német körzet létrehozását, majd az 1970-es alkotmányreform a Német Nyelvű Közösség létrejöttét. A német nyelvű belgák flamandokkal való szimpátiája abból ered, hogy felismerték, Belgium több nyelv hazája, így támogatóra találtak a francia nyelvi dominancia megtörése ellen. A hetvenes években kialakuló, majd folyamatosan megerősödő identitás fontos eleme a földrajzi - határ menti - elhelyezkedés, valamint Németország közelsége. Az utóbbi években a Belgiumban élő német etnikum azt bizonyítja, hogy esetében nemcsak a korábbi lokális identitás megerősödéséről, hanem egy kis területű és lakosú, de közösségi identitás kialakítása történt meg. Létezik-e önálló brüsszeli identitás? Érdekes megvizsgálni, hogy az egymillió lakosú, multikulturális és kozmopolita belga főváros, amelyet gyakran az Európai Unió fővárosaként emlegetnek, rendelkezik-e önálló identitással, vagy nem beszélhetünk többről, mint az ott élő etnikumok, kultúrák és nyelvek egyfajta keverékéről. Megállapítható, hogy a sajátos brüsszeli identitásnak történelmi gyökerei vannak, és a „Brüsszelhez való tartozás" érzése a két nyelvi mozgalomra való reakcióként fejlődött ki. Az 1962-es nyelvi törvény a föderalizmushoz vezető első lépcsőként hivatalosan is négy nyelvi körzetre - egynyelvű flamand, vallon, német és kétnyelvű Brüsszel - osztotta az országot. A flamand mozgalom tagjainak Brüsszel hovatartozása - amely földrajzilag az ország közepén, a Flamand Közösség területén fekszik - mindig is központi kérdés volt, nem kívánták a fővárosnak az önálló régió státusát megadni. Attól féltek, hogy két francia (Brüsszel 85 százalékban francia) régió kialakulásával az esetleges regionális szintek közötti vitákban politikai kisebbségbe kerülhetnek.21 A vallon mozgalom a flamandok ragaszkodásával szemben az 1960-as években Brüsszelt, mint a gazdasági döntéshozatal központját, azzal vádolta, hogy felelős a déli országrész gazdasági hanyatlásáért, és nem érdekli Vallónia jövője. Mindezek hatására Brüsszel a hatvanas-hetvenes években a flamandokkal és a vallonokkal szemben kezdte identitását felépíteni.22 Felvetődik a kérdés, hogy a közös francia nyelv vajon kialakított-e szorosabb kötődést a Vallon régió, a Francia Közösség, valamint a már az első világháborút megelőzően is „legelfranciásodottabb" városnak számító Brüsszel között. Míg a hatvanas évek elején beszélhetünk egyfajta frankofon szolidaritásról, ez a szolidaritás csak addig maradt fenn, amíg nem történt meg az állam fokozatos föderalizációja. Az 1970-es alkotmányreform keretében a három nyelvi közösség mellett, a három régió (Flandria, Vallónia, Brüsszel) kialakítására is sor került, bár a Brüsszel régió csak 1988-ban vált autonóm szubnacionális egységgé, önálló kormánnyal és regionális gyűléssel. Az államreformok 2009. nyár 95
