Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Erdős André: Adalékok a magyar diplomácia történetéhez a rendszerváltás korában
Erdős André lyozta, meg vagyunk győződve arról, hogy ezek az intézkedések, ha nem párosulnak más típusú kényszerítő eszközökkel, nem képesek a szerb politika megváltoztatására, és nem tudják azt a vonatkozó BT-határozatok betartására késztetni. Egyebek mellett felhívtuk a figyelmet arra is, hogy a telekommunikációs kapcsolatok és az utazási lehetőségek felfüggesztése ellehetetleníti a félmilliós vajdasági magyar kisebbség helyzetét. Áprilisban a BT újabb határozatot fogadott el, amelyben többek között elrendelte a Jugoszlávián átmenő dunai tranzitforgalom teljes beszüntetését, minden belépő hajó útját a jugoszláv szankciókat felügyelő BT-bizottság egyedi engedélyéhez kötve. E témával kapcsolatos felszólalásainkban arra törekedtünk, hogy ne csak a magyar álláspontot, hanem a válságövezettel szomszédos többi Duna-menti ország véleményét is tükröztessük. E szándékunkat jeleztük a kelet-európai regionális csoportnak is, amelynek tagjai voltak az érintett államok. A határozatot elfogadó nyilvános BT-ülésen elmondtuk: mivel a szankciós rezsimek sem hozták meg a várt eredményt, magyar részről már korábban is hangoztattuk fenntartásainkat a szankciók további szigorításával kapcsolatban. Ismételten leszögeztük, hogy a nemzetközi közösség nem volt képes felmérni a volt Jugoszláviában kezdődött folyamatok valós dimenzióit, több értékes alkalmat szalasztott el, hogy mozgósítsa magát, mielőtt a pokol eszkalálódása megindult volna. A világ reagálása a délszláv válságra nem fog a történelem fényes lapjai közé tartozni, inkább a gyász, a pusztulás, a szemet hunyó magatartás és a tehetetlenség oldalai lesznek, s leginkább a tanulságok nehéz örökségét hagyják majd a jövő nemzedékekre. Jeleztük, hogy Magyarország nem volt könnyű helyzetben a vonatkozó BT-határozat megszavazásakor. Rámutattunk sajátos helyzetünkre, a Duna fontosságára, a vajdasági magyar közösségre, eddigi - mintegy félmilliárd dollárra rúgó - gazdasági veszteségeinkre, az országunkba áramló menekültekre és azon újabb kárainkra, amelyek a most elfogadott újabb BT-határozatból fakadnak majd. Ugyanakkor bizakodásunkat fejeztük ki, hogy a szankciós intézkedések nem emelnek újabb berlini falat a közös határunk két oldalán élő polgári lakosság közé, a postai forgalom, a telekommunikáció, a humanitárius szolgáltatások nem nehezülnek, nem lesz szükség a határátkelők számának csökkentésére. E felszólalásunkat Márai Sándor soha nem aktuálisabb kérdésével zártuk: „Az értelem és a szolidaritás ereje hatalmasabb lesz-e, mint az ösztönök rémuralma?" Persze a BT-ben dolgozó magyarok jól tudták, hogy egy ilyen természetű konfliktusban, mint a délszláv, nem a szomszédos országok keserve az elsődleges szempont. Mindazonáltal arra törekedtek, hogy a nemzetközi közösség figyelmét felhívják erre a tényezőre is és az úgynevezett járulékos károkat a minimálisra csökkentsék. Többek között ENSZ-beli diplomáciai demarsainknak és megnyilvánulásainknak is volt betudható, hogy a szankciós szigorítások nem mentek olyan messzire, hogy azok számunkra - és a vajdasági magyarság számára - már elviselhetetlenné váljanak. Június folyamán, a jugoszláv szankciókat felügyelő BT-bizottság jelentése kapcsán kiemeltük, fontosnak tartjuk, hogy azok, akiknek a szankciók miatt gazdasági nehézségekkel kell 204 Külügyi Szemle
