Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 4. szám - AFRIKA - T. Horváth Attila: Purgatórium és népakarat: a ruandai megbékélési törekvések mérlege
Purgatórium és népakarat: a ruandai megbékélési törekvések mérlege T. Horváth Attila T izennégy év teltei a ruandai válság kirobbanása óta, amely nemcsak a sok krízist megélt afrikai kontinens történetében volt különleges súlyú eseménysorozat, hanem a világtörténelem egyik legnagyobb tragédiája is. E cikk a krízis utáni konszolidációs törekvések két eszközét, a „purgatóriumként" működő „ingandó" nevű átnevelő táborok és a „gacaca" nevű népi bíróságok történetét és hatását mutatja be.1 Az 1994-es ruandai krízis Az ezer domb országának is nevezett, a Tiszántúlnál alig nagyobb területű ország lakóinak száma meghaladja a tízmilliót, túlnyomó többségük földművelésből él. A társadalmat a gyarmatosítás előtt - hasonlóan a szomszédos, úgynevezett tóközi államokhoz - sajátos szerkezet jellemezte: a lakosságnak körülbelül 85 százaléka földműves (hutu), kisebb része (mintegy 15 százaléka) állattenyésztő tuszi: rajtuk kívül éltek még a tuák, a lélekszámúk az egy százalékot sem érte el, ők gyűjtögetéssel vagy kézműiparral foglalkoztak. E három csoport ugyanazt a nyelvet beszélte, ugyanazon a területen éltek, vallásuk is közös volt, de e társadalomban a katonáskodó tuszi rétegnek sokkal nagyobb politikai befolyása volt, mint a többinek. A kis ország uralkodói rétege évszázadok óta a tuszik által dominált Nyiginya-klán tagjai közül került ki. A berlini konferencia (1885) után Ruanda német gyarmat lett, majd az első világháború után vált belga mandátumterületté. A közvetett kormányzást a belga hatóságok az általuk - faji alapon - felsőbbrendűnek tekintett tuszikra alapozták, így az ő korábban is nagy befolyásuk csak még jobban megnőtt. A tuszik nagy részének ősei valószínűleg évszázadokkal ezelőtt érkezhettek azokról az északkelet-afrikai területekről, ahol a közel-keleti civilizációk hatása még érzékelhető volt. Rátelepültek a helyi - bantu nyelvű - földműves közösségekre (a hutuk őseire), kialakítva a már említett sajátos társadalomszerkezetet.1 A korabeli gyarmati tisztviselők a tuszik „civilizációs missziójáról" beszéltek, és jócskán túlértékelték az „idegen" és „fehérebb" tuszik hatásának jelentőségét. 140 Külügyi Szemle