Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 4. szám - AFRIKA - Szabó Loránd: Kongói kaleidoszkóp 1998-2008: a hatalmi erőtér változásai
Szabó Loránd tárgyalások után megnyugodtak, fegyveresen vonultak vissza az Itombwe-fennsíkra, ez lett milíciájuk bázisa, Uvira pedig a központjuk. A tuszik túlzott reprezentativitása a katangaiakat is bosszantotta, a keleti tartományok lakói pedig úgy érezték, továbbra is megszállás alatt állnak, ezért egyre több kivui csatlakozott a mai-mai milíciákhoz, védeni földjeiket a túlnépesedett Ruandából jött földfoglaló menekültek vagy népirtó, fosztogató fegyveresek ellen. Kabila, aki ellen több puccskísérlet is lezajlott 1998 júniusától, igyekezett szabadulni korábbi segítőitől, leváltotta az FAC tuszi vezetőjét, James Kabarebét, helyére sógorát, egy katangai csendőrt nevezett ki, július 27-én pedig távozásra szólította fel a ruandai hadsereget. 1998. augusztus 2-án ezért ruandai és ugandai támogatással több városban is lázadás tört ki (Goma, Bukavu, Kindu, Fizi, Baraka, Kisangani, Kinshasa), a fővárosban viszont a Kabilához hű fegyveres erők azt gyorsan elfojtották. Ez keresztülhúzta az egymással műholdas telefonon érintkező puccsista csoportok tervét,25 ezért gyorsan változtatniuk kellett. Augusztus 4-én James Kabarebe vezetésével Gomából és Kigaliból néhány erre a célra rekvirált repülőgéppel ingajáratban ruandai, ugandai és banyamulenge katonákat dobtak át Kitonába, légihidat létesítve az ország keleti és nyugati vége között.26 A kitonai katonai átnevelő táborban több ezer volt FAZ-katona volt, akiket az oldalukra akartak állítani, de a zömük szabadságát visszanyerve inkább megszökött.27 Kabarebe célja az volt, hogy ezzel az akcióval harapófogóba szorítsa a fővárost. Egységei elfoglalták Matadit, majd a főváros áramellátását biztosító Inga-gát vízi erőművét. Közben a keleti lázadók is elindultak Kinshasa felé. Kinshasában eközben ismét erőteljesen fellángolt a tusziellenes hangulat, s az országban a lázadók katonai sikerei ellenére a lakosság sem állt melléjük. Ruanda és Uganda akciói igazolására gyorsan létrehozott egy lázadó csoportot, Kongói Tömörülés a Demokráciáért (Rassemblement Congolais pour la Democratic, RCD) néven, amelynek fegyveres erejét az RPA és az egykori FÁZ elemei, banyamulengék,28 banyaruandák, Kabilában csalódott kadogók és FAC-katonák alkották. Elnöke a belgák támogatását is élvező, tanzániai száműzetésben élő marxista történész, Ernest Wamba dia Wamba lett, bár a franciák inkább az UNESCO-nak dolgozó Arthur Z'ahidi Ngomát látták volna szívesen Kabila utódaként, viszont ő rövidesen otthagyta az RCD-t, és a nem fegyveres ellenzékhez csatlakozott. A fenyegető helyzetben váratlan segítség érkezett, ugyanis 1998. augusztus 18-án Robert Mugabe zimbabwei elnök kijelentette, hogy a regionális szolidaritás címén segít a béke helyreállításában a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (Southern African Development Community, SADC) több tagjával együtt a szintén tag Kongói Demokratikus Köztársaságnak. Mugabe jelentős támogatást nyújtott még 1997-ben az AFDL-nek is, nem akarta befektetését veszni hagyni, s ő ajánlotta be Kongót az SADC-be is. Mugabe jelentős zimbabwei, dós Santos angolai és Sam Nujoma mérsékeltebb számú namíbiai katonai erőinek29 segítségével felszámolták a nyugati frontot, felszabadítva ezzel a fővárost. 124 Külügyi Szemle
